Magyar Zsidó Kongresszus: egyre nyíltabb a fajgyűlölet

A rasszizmus és a gyűlöletkeltés elleni törvény meghozatalát javasolja a parlamentnek és a kormánynak a Magyar Zsidó Kongresszus vasárnapi budapesti ülésén egyhangúan elfogadott állásfoglalásában.

A szervezet szorgalmazta: a képviselők, politikai megosztottságukat félretéve, hozzák meg a gyűlöletkeltés elleni törvényt, és ha szükséges, az Alkotmányt is módosítsák, hogy "a gyűlölködők ne érezzék háborítatlan otthonuknak ezt a hazát".

Hozzátették: Magyarországon ezzel kapcsolatban nem csak jogszabályok nincsenek, de a bíróságok sem ismerik fel az ilyen cselekmények valós társadalmi veszélyességét.

A dokumentumban a tavaly novemberben alakult szervezet arra kéri a polgármestereket és az iskolaigazgatókat, hogy ők is álljanak ki a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus ellen.

Az állásfoglalásban negyvenhét magyarországi zsidó szervezet küldöttei abban is egyet értettek, hogy az utóbbi időszakban Magyarországon egyre növekszik a nyílt gyűlölködést szítók száma, ami "a társadalmi béke végleges megromlásával fenyeget". Különösen nagy veszélyként említették, hogy egyes szélsőséges csoportok megkísérlik az ifjúságot a kisebbségek ellen fordítani, vezetőik pedig sokszor magasan kvalifikált személyek, akik "tudatosan gerjesztik az intoleranciát".

Megállapították, hogy a modern technika vívmányait felhasználva a szélsőséges csoportok egyre szélesebb körben, és egyre nyíltabban terjesztik Magyarországon a fajgyűlölő nézeteket. Ezenkívül vitatják a zsidók egyéni és a zsidóság kollektív jogait, ideértve az önrendelkezés jogát is.

Kitértek arra, hogy a "civilizált országok kormányai, parlamentjei megkezdték a szisztematikus harcot az egész világon erősödő rasszizmussal, antiszemitizmussal szemben", törvényekkel, oktatással, és társadalmi lépésekkel.

A kommüniké emlékeztetett: a holokauszt idején a magyar állam "társtettesként vett részt több mint ötszázezer zsidó meggyilkolásában". Az egyre durvább és radikálisabb antiszemita közbeszéd vezetett akkor oda, hogy az akkori Országgyűlés - a lakosság többségének támogatásával - elfogadta a zsidóságot kirekesztő törvényeket, majd az ország lakosságának túlnyomó többsége közönyösen figyelte a vidéki zsidóság deportálását, a fővárosi zsidóság gettóba zárását, legyilkolását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.