Magyar üdvözletek az ír népnek

A magyar kormányfő és a parlamenti pártok egyöntetűen üdvözlik az írországi népszavazás eredményét, amely zöld utat enged az unió reformját célzó Lisszaboni Szerződésnek. Szinte mindegyikük kiemeli: a szerződéssel erősödnek a kisebbségi jogok, így a határon túli magyarokéi is, igaz, a Fidesz ezzel kapcsolatban csak céloz az unió "belső feszültségeire". Az MDF egyelőre nem nyilvánított véleményt.

A dublini kormány tagjai és a dokumentumot elutasító csoportok nem sokkal a szavazatok összeszámlálásának megkezdése után szombaton egybehangzóan azt közölték, hogy elfogadta az ír választópolgárok többsége az EU reformszerződését az erről rendezett második népszavazáson. Ismeretes, az írek a tavaly júniusi első népszavazáson még nemmel voksoltak a referendumon.

Bajnai Gordon: egész Európa és Magyarország is nyert

A  miniszterelnök szerint örömmel és megnyugvással vehetjük tudomásul az ír népszavazás eredményét, amellyel egész Európa, így Magyarország is nyert, mert elhárult az eddigi legnagyobb akadály az elől, hogy az Európai Unió erősebb és hatékonyabb értékszövetséggé váljon. A kormányfő szombati közleménye rámutatott, a Lisszaboni Szerződést ugyanaz az igény hívta életre, amely magát az uniót: hogy szorosabbá tegyük az európai nemzetek együttműködését, hogy nagyobb biztonságban, nagyobb jólétben és békében éljenek Európa polgárai.

Véleménye szerint a szerződés mielőbbi hatálybalépésével erősödnek a polgárok jogai, átláthatóbb és hatékonyabb lehet az uniós intézmények irányítása, demokratikusabb lehet a döntéshozatal, eredményesebb a tagállamok közötti együttműködés az unió belső ügyeiben és külpolitikájában is.

Bajnai Gordon kitért arra, hogy a szerződés - amelyet a magyar parlament elsőként hagyott jóvá - Magyarország és a magyar polgárok számára is előnyt jelent, mert egy szorosabb szövetség teljes jogú tagjaként eredményesebben képviselhetjük nemzeti érdekeinket a közösségen belül. Ennek egyik legfontosabb garanciája, hogy magyar kezdeményezésre az unió értékei között kifejezett módon megjelennek a kisebbségekhez tartozó személyek jogai, így a határon túli magyarokéi is.

A kormányfő emlékeztetett arra: Írországgal együtt már 25 uniós tagállam hagyta jóvá a lisszaboni szerződést. "Bízom abban, hogy rövidesen a még hiányzó lengyel és cseh ratifikáció is sikerrel zárul, és így mielőbb hatályba léphet a szerződés. Alapvetően fontos, hogy egyik ország se akadályozza ezt a folyamatot, és hogy mihamarabb megtegyék a még szükséges lépéseket".

A miniszterelnök úgy látja, itt az ideje, hogy az EU és a tagállamok végre minden erejükkel a polgárokat közvetlenebbül érintő ügyekre és kihívásokra tudjanak összpontosítani. Ide sorolta a gazdasági válság további mérséklését, a szociális biztonság erősítését, a klímaváltozás megfékezését, az energiabiztonság vagy a bevándorlás szabályozásának kérdéseit. Álláspontja szerint ezek kezelése, megoldása komoly feladatokat jelent, hatékony fellépést és határozott cselekvést követel. Most, az ír népszavazás eredményeként erre minden korábbinál nagyobb esélyünk van - szögezte le.

Bajnai Gordon végül kitért arra is, hogy Európa újult erővel folytathatja a közös munkát, Magyarország pedig bizakodva nézhet a 2011-es magyar EU-elnökség elé.

MSZP: felelős és bölcs döntés született

Az MSZP szerint Írország felelős és bölcs döntést hozott, amelynek az lesz az eredménye, hogy az európai együttműködés hatékonyabb lehet - írja közleményében Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető. A párt szerint átláthatóbbá válhatnak az intézmények, kiegyensúlyozottabbá a közösségi döntések, a jövőbeni együttműködés pedig erősebb szociális vívmányokat, tudatosabb és hatékonyabb környezetvédelmet, valamint tervezhetőbb és biztonságosabb energiapolitikát jelent az unió országainak.

Mesterházy Attila kiemelte: az ír népszavazással - úgy tűnik - egy újabb fejezet kezdődik az Európai Unió életében, a szigetország lakói amellett álltak ki, hogy az unió államai még szorosabbra fűzzék kapcsolatukat. Írország a közös jövőre szavaz, és arra, hogy a jelenlegi és a leendő tagországok együtt alakítsák a jövőt.

"Felelős és bölcs" döntésük eredményeként az európai együttműködés hatékonyabb lehet, és így "több eszközünk és lehetőségünk lesz a gazdasági válság kezelésére is: nagyobb eséllyel vehetjük fel a versenyt a világ más régióival, és gyorsabb növekedési pályára állíthatjuk az Európai Uniós országok gazdaságát" - tette hozzá.

A szocialista politikus úgy fogalmaz, Magyarország kezdeményezése, az európai kisebbségekhez tartozók jogainak védelme is nagyobb hangsúlyt kap majd. "Bízunk benne, hogy az ír igent Lengyelország és Csehország ratifikációja követi", és mielőbb hatályba léphet a lisszaboni szerződés".

A Fidesz gratulál az ír népnek

"A Fidesz gratulál az ír népnek a felelős döntésért, és üdvözli, hogy a legnagyobbnak tűnő akadály is elhárult" a lisszaboni szerződés hatálybalépése elől", és így jó eséllyel pont kerülhet a 2007. december 13-a óta tartó folyamat végére - tartalmazza a Fidesz külügyi kabinetjének közleménye.

"Magyarország számára alapvető érdek egy hatékonyan működő, megerősödő Európai Unió, amely sikeresen ad választ a külső kihívásokra, és megtalálja a megoldást a belső feszültségekre is. Reméljük, az ír üzenet elég hangos lesz ahhoz, hogy a szerződés ratifikációjával eddig váró országok is megtegyék a szükséges lépéseket" - tartalmazza a dokumentum.

SZDSZ: ünnep a mai nap

Az SZDSZ szerint ez a szombat ünnep mindazoknak, akik hisznek az európai egységfolyamatban és az európai nemzetek közös jövőjében - írja közleményében Szent-Iványi István, az SZDSZ kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője. Szerinte a népszavazás eredménye az idei év egyik legfontosabb és legpozitívabb fejleménye. "Reméljük, hogy az ír választók meggyőző többségének döntése felgyorsítja a még késlekedő lengyel és cseh ratifikációs folyamat sikeres lezárását".

A politikus szerint a lisszaboni szerződés átláthatóbbá, hatékonyabbá és demokratikusabbá teszi az Európai Uniót, lehetőséget ad arra, hogy az unió ne csak gazdaságilag, hanem politikailag is globális szereplővé váljék. A magyar liberálisok nagyra értékelik, hogy a szerződés jogilag egységes és kötelező érvényű alapjogi rendszert hoz létre Európában, amely nevesítve tartalmazza a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is - közölte.

A dokumentum szerint a lisszaboni szerződés elfogadása véget vethet az Európa jövőjét övező politikai bizonytalanságnak, és végre az előtte tornyosuló valódi kihívások megválaszolására koncentrálhat Európa. Ezek közül is kiemelkedően fontos a mielőbbi kilábalás a pénzügyi válságból, az energiabiztonság megteremtése, a klímavédelem. A lisszaboni szerződés megfelelő alap "a saját értékeire büszke, versenyképes, biztonságos" Európa számára - tartalmazza a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.