Bankok elleni összefogásra készülnek a devizahitelesek

Összefogásra szólít fel a Magyar Szociális Fórum. Simó Endre szervező felszólította a kormányt, hogy vizsgálja felül a bankszövetséggel kötött megállapodást, és állítsa vissza a kilakoltatási moratóriumot.

A Magyar Szociális Fórum véleménye szerint a hitelkárosultak 3 milliós tábora ellenállásba fogott a banki törvénytelenségekkel szemben. A Fórum honlapján olvasható néhány idézet azokból az üzenetekből, amelyek jól jellemzik a kialakult helyzetet. A szervezethez ömlenek a bankok hitelezési gyakorlatával kapcsolatos elkeseredett levelek, panaszok. Ezekből idézünk néhányat.

„Az igazságszolgáltatáson keresztül kárpótlás illetné meg azokat, akik devizahitelben adósodtak el. Csatlakozom az önszerveződéshez, hogy együttesen tudjunk fellépni a bankkal (bankokkal) szemben. Teljes mértékben igazságtalan, hogy egyedül mi viseljük ennek a kálváriának a terheit.”

„Még nyögjük ugyan, de már nagyon kilátástalan minden napunk. Sokszor nem jut kenyérre sem”.

„Svájci frank alapú szabad felhasználású lakáshitelt vettem fel, jelzálog alapút, és majdnem duplájára emelkedtek a törlesztő részletek, melyeket sajnos már 1 éve nem tudok fizetni. Ezért szeretnék Önökhöz csatlakozni, támogatásomról biztosítom Önöket”.

„Róna Péter közgazdász úrnak igaza van, hibás terméket adtak el nekünk, nyomorba döntve tisztességes emberek ezreit”.

„Mi lesz velem, 18 éve rokkant nyugdíjassal, jelzáloggal a házunkon, ha a férjem távozik az élők sorából! Minden fillérünket élete meghosszabbítására költjük”.

„Több féle hitelem van, és nem látom a kiutat, mert nem tudok fizetni. Az egyezség meg nem jó, mert nem fér bele a költségembe.”

„Ki lehet-e rakni valakit úgy a lakásból, hogy önhibáján kívül vált fizetésképtelenné? Van egy két éves kis unokám, a lányom várja a második babát.”

„Mi ez ha nem uzsorakamat? Hogy lehet ezt megengedni? Az emberek tönkre mennek
idegileg és anyagilag, a Bankok pedig élnek, mint Marci hevesen”.

„Ez egyszerűen nonszensz. Ebből sohasem lehet normálisan kijönni, ezt a hitelt nem lehet kifizetni, hiszen most csak minimális tőkét törlesztek, ezek csak kamatok szinte. Nagyon nagy a baj! Csak összefogással lehet a problémát kezelni”.

„Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor csak forintban vettem volna fel a hitelt. A banknak is állnia kell a kárt, ne csak az adós fizessen mindent. Össze kell fognunk végre, és ki kell harcolnunk az igazunkat, mert minket most jól megbüntettek, és sok ember utcára fog
kerülni, ha nem fogunk össze”.

„Kilakoltatási felszólítást kaptam. 90 napon belül ki kell költöznöm. Munkahely lehetőség nincs. A közüzemi számlákkal is el vagyok maradva, ezért hamarosan lekapcsolják a szolgáltatást. Jelenleg havi szinten 120000Ft-al terhelve 5,7 milliót kér a bank egy összegben kifizetve, és hónapról hónapra emelkedik az összeg. Tehetetlenül állok kilátástalan helyzetemben.”

„Az eredeti 95.000 ft helyett jövő szeptemberig fizetek 65.000 ft-ot havonta.
Utána viszont:  185.000 ft-ot. Új szerződést kötöttek velem, megemelt kamatokkal. Az elmaradó törlesztő részletek értékét betőkésítették.  Az igazolt jövedelmem nem éri el a 160.000 ft-ot.”

„Mi már viszonylag öregek vagyunk, és úgy nőttünk fel, úgy neveltek bennünket, hogy ha valaki kölcsönt kér, azt fizesse is vissza bármi áron, ezt követeli a tisztesség. Ma már erre azt szoktam mondani rosszul vagyunk kódolva. Törlesztő részletünket 120 százalékkal emelték, 220 ezer forintra. Feléltük minden megtakarításunkat, hogy fizetni tudjunk. De ők megint emelték a tartozás összegét az árfolyamra hivatkozva. Most már ott tartunk, hogy nem tudjuk többé fizetni a tartozást.” 

„A bank hitelbírálata nem állta meg a helyét, felesleges és egyoldalú volt, ráadásul pénzbe is került. A bekövetkezett események hatására kialakult többlet költséget a Banknak kéne viselnie a saját rossz döntése következményeként, de minimum feleznie kellene az adóssal a kialakult többletet! Kifogásolható és felháborító az is, hogy akkor is emelték a kamatot, amikor a jegybanki-alapkamat csökkent.”

„Jó lenne megállítani őket! Egy évben egy egyenleg értesítőt kapunk, azt írnak rá, amit akarnak, mert menetközben lehetetlen a követés. Majdnem minden hónapban emelik a kamatot, meg a befizető részt.”

„Megszűnt a munkahelyünk, nem tudtunk többé törleszteni. Ugyanakkor a törlesztő részletet 130 ezerről 150 ezerre emelték”.

„Ha a hitelt fizetem, nem tudom kifizetni a rezsit. Mit tegyek? Nagyon szorít az idő, nem szeretnék kilakoltatás alá kerülni. 55 éves vagyok, soha egyetlen forint hátralékom nem volt, és most öreg koromban fognak meghurcolni? Szégyen!”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.