Magyar munkahelyet teremtenek a magyar drónok

A magyar fejlesztésű drónok – pilóta nélküli repülőgépek – nem csak katonai célokra alkalmasak, mert segítséget nyújthatnak például eltűnt személyek felkutatásához is – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

A pilóta nélküli repülőgépek többek között alkalmasak katasztrófavédelmi feladatok, vészhelyzetek elhárítására is – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar fejlesztésű gépek veszprémi bemutatóján hétfőn.

A tárcavezető szerint az úgynevezett drónok segítséget jelenthetnek például eltűnt személyek felkutatásában, különböző vezetékek, hálózatok, települések feltérképezésében.

Hende Csaba a Magyar Honvédség Bakony Harci Kiképző Központ veszprém-újmajori gyakorlóterén azt mondta, 21. századi felderítési képességekre tesz szert ezekkel a repülőgépekkel a honvédség. Hozzátette: misszióban lévő katonáink biztonsága szempontjából rendkívüli jelentőségű, hogy mozgásukat robotrepülőgép segíti, felderíti a haladási útvonalukat, a rájuk leselkedő támadókat, vagy út mentén elhelyezett robbanóeszközöket.


A miniszter kiemelte: a magyar drónok minden része – hardver, szoftver – magyar fejlesztés és magyar munkahelyeket teremt.


Hende Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Honvédelmi Minisztérium tervezi a drónok beszerzését, amire az úgynevezett csapatpróba után kerül sor; a hadsereg kipróbálja a szerkezeteket, esetleg javaslatokat tesz arra, hogy katonai felhasználásra miként lehetne még alkalmasabbá tenni az eszközöket, majd ezután kezdődhet a rendszeresítési eljárás. Ennek keretében a különböző katonai szabványoknak megfelelően beillesztik a honvédség arzenáljába a drónokat és a földi irányító kontrollt.

A miniszter megjegyezte: nemzetgazdasági szempontból igen jelentős, hogy hazai gyártásban szerezhetők be ezek az eszközök, hiszen így feleannyiba kerülnek, mint ha külföldről vásárolnák meg azokat. Reményét fejezte ki, hogy a honvédség hadiipari cégei sikerrel értékesítik új fejlesztésüket civil területen is, hiszen ezek az eszközök sok területen alkalmazhatóak.

A Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt) és a HM Currus Zrt. 2007-ben kezdte el a kutatást a pilóta nélküli repülőgépek terén; 2012-re komplex rendszer jött létre – ismertette Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint az Ikran nevű repülőgép képes előre programozott felderítő repülési célfeladat tervezésére, nyomon követésére, a fedélzetén elhelyezett HD-kamera 12-szeres optikai zoommal rendelkezik, a pilóta manővereit az orrkamera segíti telemetria-adatokkal; a Bora nevű gép ugyanezeket tudja, de egy HD-képeket feldolgozó, összehasonlító és kiértékelő szoftverrel is fel van szerelve.

A magyar drónok szoftvere felhasználóbarát, kezelésük könnyen megtanulható, és azokat mindössze három személy működteti – emelte ki Molnár Attila, a Currus Zrt. vezérigazgatója.


A hétfői gyakorlati bemutatót csaknem meghiúsította a rendkívül erős szél, de a gépeket végül sikerült levegőbe emelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.