Magyar Gárda-Jobbik kontra romák

A Magyar Gárda tagtoborzójának közelében romák is gyülekeztek Kikunmajsán. Több tucat rendőr figyelte őket, különösebb rendbontás nem történt.

Tagtoborzót tartott a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt szombaton délután Kiskunmajsán a Petőfi téren, ahol ugyanebben az időben egy kisebb roma csoport demonstrált a szélsőjobboldali eszmék terjedése ellen. A két, egymástól néhány tíz méterre tartott megmozdulást több tucatnyi rendőr kísérte figyelemmel a tér szélén.

A Magyar Gárda mintegy kétszáz tagja vonult fel, és alakzatba rendeződve hallgatta a beszédeket. Az eseményen Ambrus Tibor, a Jobbik megyei és Kollár László, a Jobbik kiskunfélegyházi alapszervezetének elnöke is felszólalt. A Magyar Gárda főkapitánya, Kiss Róbert beszéde közben néhány bekiabálás, köztük a „gyilkosok” jelző is elhangzott a roma hallgatóság soraiból.

A mintegy félszáz fős roma csoportban jelen volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is, akit Kiss Róbert a pulpitusról személy szerint is köszöntött. A demonstrálók szórványos bekiabálásait leszámítva a két csoport részéről ellenséges megnyilvánulás nem történt, a rendezvény mindkét oldalon rendbontás nélkül ért véget.


 

Kiss Róbert itt még a Magyar Gárda főkapitányaként
Kiskunmajsa, 2009. április 25. Magyar Gárda főkapitánya, Kiss Róbert beszél a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt tagtoborzóján Kiskunmajsán a Petőfi téren, ahol ugyanebben az időben egy kisebb roma csoport demonstrált a szélsőjobb
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.