Magyar pártokat vesztegethetett meg az Alstom a 2-es és a 4-es metróért

Több mint 2 milliárd forint kenőpénzt juttatott 2006-2007-ben két cégen keresztül a brit Alstom a BKV-nak, hogy ők nyerjék a metrókocsi-tendert. Az ügyben hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint az angliai Súlyos Csalások Elleni Hivatal.

A napokban már a negyedik Alstom-vezetőt vádolta a brit Súlyos Csalások Elleni Hivatal (Serious Fraud Office, SFO), hogy szerepe volt a BKV által vásárolt metrókocsikhoz kapcsolódó korrupciós ügyben - derítette ki az Index.hu. Az Index kérdésére további információkat küldtek, ezek szerint négy Alstom-vezető más, egyelőre meg nem nevezett gyanúsítottal együtt 2006. január 1. és 2007. október 18. között bűnszervezet tagjaiként korrupciós bűncselekményt megvalósítva 2,3 millió euróig terjedő összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV Zrt. tisztviselője vagy tisztviselői, ügynökei részére.

Az összeget az Alstom és az osztrák Eurocontact Public Affairs GmbH között 2006. június 8-án létrejött tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták, és céljuk az volt, hogy az Alstom Group kedvező bánásmódban részesüljön a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt tenderen. Az Eurocantact mellett ugyanez volt a szerepe a dán Hansen Consulting Aps-nek, amelyen keresztül több mint 5 millió euró juthatott a BKV-hoz.

Magyar részről a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja hivatali vesztegetés gyanúja miatt.

Az Index.hu emlékeztet rá: 2006-ban, majd 2008-ban is fontos témaként foglalkozott az osztrák sajtó azokkal a felvetésekkel, hogy a Strabag építőipari konszern egyes magyar pártokat „pénzadományokkal” segített. A 2006-os ausztriai választási kampányban merült fel először, hogy a Strabag konszern az Eurocontact nevű pr-cégen (az Eurocontact Consulting GmbH tulajdonosainak, Peter Aczelnak és Alexander Zachnak az érdekeltségi körébe tartozó Euro:Contact Hungary Tanácsadó Kft.-n)  keresztül több millió eurós támogatást nyújtott a magyar szocialistáknak és szabad demokratáknak.

Ennek alapos kivizsgálása legalább a kormányra kerülésük után érdekében állt volna a Fidesznek, de nem szorgalmazták. Vélhetően azért, mert a Profil akkoriban a Fideszt is megvádolta ezekben az ügyekben.

Az Index.hu megkereste az osztrák közvetítő céget, az Eurocontact-ot, de kérdéseire egyelőre nem válaszoltak. Az említett másik közvetítőt, a Hansen Consulting Aps nevű dán céget azonosítani sem könnyű, mert ezen a néven több is működött akkor Dániában. Az időpont alapján azonban látótérbe került egy ilyen nevű cég, és tulajdonosi köre, egy brit, egy dán és egy ausztrál férfi. Az ő cégüknek volt kiugróan nagy árbevétele 2005-2006-ban, illetve 2007-2008-ban.

Atkári János volt budapesti főpolgármester-helyettesnek a Hagyó-ügyben tett tanúvallomása szerint már 2002-ben lehetett kísérlete a nagykörúti villamostender befolyásolására is. Atkári szerint ez az információ Mesterházy Ernőtől, Demszky Gábor tanácsadójától származott, és az ellen szólt, hogy az Alstomot bízzák meg a munkával. Mesterházy a Combinót, a Siemens ajánlatát támogatta, amely végül el is nyerte a tendert.

Pontosítás

Az Eurocontact Office cikkünk megjelenését követően az alábbi levelet küldte:

A bécsi Eurocontact Public Affairs GmbH cég valóban kötött tanácsadói szerződést az Alstom csoporttal a budapesti metrótender ügyében. Azonban téves, az az állítása, hogy “az összeget (…) tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták, és céljuk az volt, hogy az Alstom Group kedvező bánásmódban részesüljön a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt tenderen.” Ezzel szemben a megállapodás egy szokásos tanácsadói szerződés volt, amihez hasonlót az Alstom 2001 és 2010 között vilgágszerte több százat kötött angliai irodáján keresztül, amely tényszerűen és a hatóságok által is igazoltan teljesítésre került. Az angol SFO az Alstom angliai irodában kötött összes szerződést büntető jogi vizsgálatnak vetette alá - köztük az Eurocontactét is. Ennek keretében az SFO és az osztrák ilyen jellegű ügyekre feljogosított bűnügyi hatóságok három éven át vizsgálták az Eurocontact minden gazdasági tevékenységét és összes pénzmozgását.

Az angol hatóság egyetlen dolgot talált megjegyzésre érdemesnek, hogy az Eurocontact milyen nagy összegű adót fizetett be az Osztrák Államkincstárnak.

Mivel az Eurocontact több éves tevékenységét átkutatva gyanús pénzmozgásra utaló nyomot vagy arra utaló adatot, hogy a szerződés nem került volna teljesítésre nem találtak, megállapították, hogy valós, folyamatos és dokumentált tanácsadói tevékenység folyt.

Az angol hatóságok pedig a kifejezett osztrák kérés ellenére sem tudtak megnevezni senkit, aki szerintük meg lett volna vesztegetve vagy akihez pénz jutott volna. Így bűncselekmény hiányában az osztrák Államügyészség 2014 novemberében jogerősen lezárta az ügyet.

A Strabagra vonatkozó megjegyzések kapcsán azt közölték, hogy az osztrák hatóságok több évig vizsgálták az ügyet. Az Osztrák Legfelső Bíróság 2013. augusztusában jogerősen lezárta azt megállapítva, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt s mivel a feljelentések egyértelműen kizárólag politikai célokat szolgáltak ezért utasította az Osztrák Legfőbb Ügyészséget a nyomozások beszüntetésére.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.