Magyar-horvát államfői találkozó Barcson

A két ország kisebbségeinek kölcsönös támogatásán kívül energetikai és természetvédelmi témákról is tárgyalt Sólyom László magyar és Stjepan Mesic horvát köztársasági elnök szombaton Barcson, a magyarországi horvátok napja alkalmából tartott találkozón.

Az egyes államoknak biztosítaniuk kell minden jogot a területükön élő nemzeti kisebbségek számára, hogy nemzeti identitásukat megélhessék, fejleszthessék, saját ügyeiket maguk igazgathassák, anyaországukkal gazdasági és kulturális téren a legszabadabb kapcsolatot tarthassák, és részt vegyenek az anyaország olyan szerveiben, amelyek a közös nemzetstratégiát kidolgozzák - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök szombaton Barcson, a magyarországi horvátok napján Stjepan Mesic horvát államfővel közösen tartott ünnepi beszédében.

Barcs, 2009. november 21. Sólyom László köztársasági elnök (j2) és Stjepan Mesic horvát államfő (j) megtekint egy szövőszéken dolgozó népi szőttest készítő textilművészt az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetségének szerve
Barcs, 2009. november 21. Sólyom László köztársasági elnök (j2) és Stjepan Mesic horvát államfő (j) megtekint egy szövőszéken dolgozó népi szőttest készítő textilművészt az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetségének szervezésében megrendezett horvát napon a Somogy megyei Barcson. Az államfők a rendezvény díszvendégeiként érkeztek a városba. MTI Fotó: Illyés Tibor

Sólyom László kiemelte: a nemzeti közösségek autonómiája és a többségi államok szuverenitása, területi integritása nem áll ellentétben egymással, hanem kiegészítik egymást. "Szükség van arra, hogy az egyes államokon kívül az Európai Unió is védje a kisebbségek jogait és támogassa érvényesülésüket tagállamaiban".

Horvátország rövid idő múlva szintén az Európai Unió tagja lesz, s bár Magyarország és Horvátország garantálja egymás kisebbségeinek jogait, az EU még egy további biztosítékot, és a kulturális nemzetek számára további lehetőséget jelent majd. "Magyarországnak, és majd Horvátországnak is arra kell törekednie, hogy az őshonos kisebbségek minél teljesebb uniós védelme épüljön ki" - fogalmazott az államfő.

Az államfő köszönetét fejezte ki a tíz év után elnöki tisztéből távozó horvát kollégájának, hogy az évente megtartott találkozóikon túlmenően támogatta a zöld elnökök akcióját, és részt vett a közelmúltbeli budapesti Tudomány Világfórumán is.

Felidézte, hogy Boris Tadic szerb elnökkel közösen hárman járták be a Duna és a Dráva összefolyásánál lévő Kopácsi-rétet, és döntöttek arról, hogy ezen a területen bioszféra rezervátumot hoznak létre.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.