Magyar György: Csak egy maradhat

Magyar György egyelőre nem lép vissza senki javára. Szerinte ugyanis Tarlós István demokratikus ellenzéki kihívóinak felül kellene végre emelkedniük személyes ambícióikon és pártérdekeiken, és meg kellene állapodni, hogy ki legyen közülük az az egy, aki versenybe száll.

A demokratikus ellenzék jelöltjeinek napokon belül el kell dönteniük, hogy mit akarnak. Ha öt jelölt indul Tarlós Istvánnal szemben, akkor a választásnak öt kis vesztese lesz és egy nagy. Az öt kis vesztes az öt ellenzéki induló lesz, a nagy pedig Budapest – mondta lapunknak Magyar György független főpolgármester-jelölt.

Magyar elismerte, hogy folynak háttértárgyalások a jelöltek és támogatóik között a főpolgármester-jelöltek visszaléptetéséről. Húsz nap van a választásokig, ez alatt még sok minden történhet, de a sikerhez az kell, hogy Tarlóssal szemben a demokratikus ellenzék egyetlen jelöltje álljon ki.

– Négy jelöltnek hátra kell lépnie. Nem ennek vagy annak a javára, hanem azért, hogy megmaradjon az esély Tarlós István legyőzésére – mondta Magyar.

A független jelölt szerint korai lenne tényként beszélni az ő visszalépéséről. "Még sok minden történhet. Természetesen, ha rám esik a választás, nem lépek el a feladat elől" – nyilatkozta Magyar György. Már csak azért sem, tette hozzá, mert az ellenzék választási győzelmét követően a város irányítása komoly kihívást fog jelenteni.

Tarlós kihívói a hétfő délutáni állás szerint nyilvánosan csütörtökön az A38 Hajón tartandó konferencián ülnek egy asztalhoz. Magyar György szerint addig - vagy legkésőbb ott – meg kellene állapodniuk a feleknek, hogy ki az az „egy", aki mögé minden párt és civil szervezet fel tud sorakozni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.