Államtitkárt küld a kormány az unió bíróságába

Bevett gyakorlatnak tűnik, hogy nemzetközi jogi fórumokba megbízható kádereket juttatna be a kormány. Most az igazságügyi államtitkárt küldik az unió bíróságába.

Új magyar bíró lépett hivatalba az Európai Unió Bíróságánál: hétfőn öt más társával együtt esküt tett Berne Barna, aki mostanáig az Igazságügyi Minisztérium egyik államtitkára volt. A testület tagjait a tagállami kormányok közösen nevezik ki hat évre. Berne a Törvényszéknél dolgozik majd, amely részben a magánszemélyek, illetve cégek panaszos ügyei­ben jár el. Mindenki oda fordulhat, akit az Európai Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak határozatai közvetlenül és személyükben érintenek. A Törvényszék hatásköre az is, hogy a bizottság elleni keresetekről döntsön és e körbe tartozik például a kötelező kvóták elleni magyar beadvány elbírálása.

A most ötvenesztendős Berke Barna korábban volt ügyvéd, az Alkotmánybíróság elnökének tanácsadója, az első Fidesz-kormány idején a Versenytanács elnöke, egyetemi oktató, de osztályvezetőként dolgozott mostani új munkahelyén Luxemburgban is. Legutóbb az igazságügyi tárcánál az európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkári posztot töltötte be. Ez mindjárt magyarázatot is adhat rá, miért épp őt jelölte erre a tisztségre a magyar kormány.

Berne Barna
Berne Barna
Máthé Zoltán / MTI

Bevett gyakorlatnak tűnik ugyanis, hogy a nemzetközi jogi fórumokba megbízható kádereket próbálnak delegálni. Legalábbis egyértelműen ez történt a strasbourgi bíróságról jövő januárban távozó Sajó András utódlása kapcsán. Ebben az esetben a kormány három jelöltet nevezett meg, közülük kettő az Igazságügyi Minisztériumnak dolgozik. A kabinet azonban az Európa Tanácstól világos jelzést kapott: ha ragaszkodik az átláthatatlan eljárásban kiválasztott – az aktuális hatalomhoz köthető – jelöltjeihez, a bírók megválasztásáról döntő testület formálisan is visszautasítja a névsort. Ezért itthon visszakoztak, és a napokban nyilvános pályázatot írtak ki, amelynek a határideje a jövő héten jár le. Túl sok időt tehát nem adtak a potenciális jelölteknek, de információnk szerint néhányan már eldöntötték, hogy jelentkeznek.

Forrásaink azt is elmondták, hogy az Európai Unió Bírósága esetében viszont nem kizáró ok, ha valaki kormányzati posztról érkezik. Ennek nincs is különösebb jelentősége – magyarázták –, mert alig van esély arra, hogy valaki a saját országából érkező üggyel találkozzék, mert olyan sok bíró van – például a Törvényszék létszáma eddig is megközelítette a negyvenet. Strasbourgban viszont a bíró a hazájából érkezett panasz elbírálásában mindenképpen részt vesz. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.