Magánhadseregeket vizionál az LMP

Az LMP véleménye szerint a Terrorelhárítási Központra (TEK) szánt 12 milliárdot inkább a közösségi rendőrség felállítására kellene fordítani – erről Gerstmár Ferenc beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A párt országos elnökségének tagja Pintér Sándor múlt hét hétfői szavaira reagált. Akkor a belügyminiszter bejelentette a kormány döntését, amelyik szerint július 1-jétől az egész országra ki kell terjeszteni az eddig az öt északkeleti megyében már sikerrel működő közbiztonsági mintaprogramot.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a mintaprogram december 31-én véget ér, eközben egyelőre csak négy városban vezetik be a közösségi rendészet modelljét.

Gerstmár Ferenc hangsúlyozta, az előző ciklusban az LMP összes, a helyi közösségi rendőrök felállítását szorgalmazó javaslatát lesöpörték az asztalról. Méltatlannak nevezte, hogy amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor "magánseregére", a TEK-re sok milliárdot költenek, nem jut elég forrás a kisebb bűncselekmények felderítésére és kezelésére, valamint az áldozatok kártalanítására. Hangsúlyozta, hogy pártjuk már 2011-ben elkészítette azt a javaslatát, amelyikkel a központi rendőrség mellett felállítanák a központtól teljesen független, lakosságközeli, annak problémáira érzékeny közösségi rendőrségeket.

Amennyiben a kormány nem lép a közösségi rendőrség irányába, akkor a "kilátástalan helyzet egyre inkább radikális és vállalhatatlan megoldásokat fog szülni" – közölte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.