Magánbölcsőde havi nyolcvanezerért?

A túlterhelt és mind drágább állami bölcsődék alternatívájaként egyre több új lehetőség kínálkozik, ilyenek a magánbölcsődék és a családi napközik, de ezekben akár havi nyolcvanezres térítési díjat is elkérhetnek.

A kormány döntése értelmében már az állami bölcsődék jó részében is úgynevezett személyi térítési díjat állapíthat meg a fenntartó, azaz a szülőknek fizetniük kell az ellátásért. Ennek összege az egy főre eső nettó jövedelem 25 százaléka, ami havi több tízezer forintot jelent. Ráadásul Magyarország 3150 települése közül csak 273 helyen van bölcsőde, s összesen  körülbelül 28 ezer gyermeknek jut hely, ami az érintett korosztály mindössze kilenc százalékát jelenti – olvasható a Hír24 portál összeállításában.

Például a négyéves Sárát sem vették fel állami bölcsődébe Soroksáron, mivel anyukája a kistestvérrel úgyis otthon volt. A gyereket így heti két alkalommal egy családi napközibe viszik. Az öt-hat fős csoportokat egy családi házból átalakított intézményben két egykori óvónő felügyeli. A tarifa napi háromezer forint, ám az árban már az ebéd is benne van.

A 21 hónapos Peti egy főváros közeli településen nem tudott állami bölcsődébe bekerülni, így szülei többnyelvű, úgynevezett montessori bölcsibe íratták ősztől, heti három alkalomra. „A módszer és alapelvek is nagyon szimpatikusak, a dadusok is helyesek, és a hely is, ahol természetesen voltunk kétszer is terepszemlén” – mondta Peti anyukája. Ez viszont nem olcsó, mert a heti három alkalom havi 48 ezer forintba kerül, az étkezésért pedig külön kell fizetni.

Budapest II. kerületében egy alapítványi bölcsődében havi 70 ezerért vigyáznak a gyerekekre, ám ebben sincs még benne az ebéd. A 9-10 fős csoportokban nagyjából azonos korú gyermekek vannak, és délelőtt és délután is 2-2 felnőtt vigyáz rájuk.

Dabason nincs állami fenntartású bölcsőde, itt szervezett családi napközihálózatot Gémesi Andrea, a Starfish Gyermekakadémia Nonprofit Kft. ügyvezetője. „Elvileg 14 hetes kortól fogadunk kicsiket, de egyéves kor alatt nem szokták napközibe adni a gyerekeket. Hétfős csoportok vannak, két felügyelővel, ami lényegesen kevesebb, mint az állami intézményekben, ahol egy gondozóra 12 gyerek jut” – mondta Gémesi Andrea.

A térítési díjak településenként változóak és attól is függnek, hogy a napközi egyesületi, alapítványi, nonprofit vagy vállalkozási formában működik-e. Utóbbi esetben ugyanis nem jár állami normatíva. Aki viszont ezt igénybe tudja venni, Gémesi Andrea szerint általában negyven- és nyolcvanezer forint közötti havi kiadással számolhat. Ebben az árban viszont napi négyszeri étkezés is benne van. Gémesi Andrea intézményeiben 45 ezer forint a havi díj, az önkormányzat azonban a rászoruló családoknak támogatást is nyújt.

A családi napközi és a magánbölcsőde között egyébként különbség van, a szabályozás utóbbinál sokkal szigorúbb (például kell saját orvost és mosószobát biztosítaniuk, míg az előbbieknél nem). Családi napköziben nem elvárás a főiskolai végzettség, sőt még az érettségi sem. Egy akkreditált tanfolyamot viszont kötelezően el kell végezni.

Másik lehetséges megoldás a bébiszitter. Az óradíjak nagyon széles spektrumon mozognak: fiatal egyetemisták már 800-1000 forintos tarifáért vállalnak gyermekfelügyeletet, de van, aki párszáz forinttal többet kér az esti műszakért, mint a nappaliért.

Egyes családoknál előre megbeszélt időpontokra hívnak dadát, ilyenkor egy kialkudott – az időszak függvényében 60-70 ezer forintos – havi díjban állapodnak meg. Ennél is többe kerül, ha lényegében állandó felügyeletre alkalmaznak bébiszittert. A Hír24 írásában azonban figyelmeztet arra, hogy ez kockázatos megoldás is lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.