Mága Zoltán a köztévé új arca

A Duna tévén zenés show-műsorral jelentkező Mága Zoltán is szerepel a Műsorszolgáltató és Támogató Alap imázsfilmjében - írja a hvg.hu.

Ő lesz a Duna Televízió egyik „arca” – értesült a portál. Információikat Mága ügynökségénél is megerősítették. A cikk szerint Mága szerepvállalása sokakban értetlenséget okozott a televíziónál. A Duna másik kiemelt szereplője a Prima Primissima-díjas Veiszer Alinda lesz, akinek az új műsorstruktúrában három kulturális műsora is fut majd.

A portál cikke szerint a kampányban a szervezetileg az MTVA-ba olvasztott közmédiumok más ismert személyiségei is feltűnnek majd. Így Mohai Bence (ő Szántó Dávid utódja a Telesportban), Borbás Marcsi (a Hír Tv-től átigazolt riporter egy gasztro program házigazdája lesz), D. Tóth Kriszta (neki DTK-show néven indul nem közéleti műsora), Gundel-Takács Gábor (ő egy vetélkedőt vezet majd, aminek már fut a reklámja), Czifra Szilvia, aki a Kossuthon vezet reggeli műsort, illetve Buda Márton.

Látható lesz még a plakátokon Szente Vajk is, aki Mága Zoltánhoz hasonlóan szintén nem újságíró, a Madách Színház fiatal színésze az idei március 15-i állami megemlékezések szereplője volt. Szente Vajk Jakupcsek Gabriellával és Csiszár Jenővel vezet majd műsort.

A hvg.hu szerint Medveczky Balázsnak, az MTV vezérigazgatójának és Kálomista Gábor producernek is dolgozik közvetlen rokona a köztévénél. Azt írják, hogy a Hírado.hu impresszuma szerint Kálomista László és Medveczky László is az oldal kép- és videoszerkesztői közé tartozik. Úgy tudják, hogy Medveczky László a köztévé vezérigazgatójának öccse, míg Kálomista László az előző Orbán-kormány alatt sokat foglalkoztatott ismert rendező, producer fia.

„Medveczky László és Kálomista László külsősként dolgozott az MTI új szolgáltatási területén, a video projektben. Szakmai felkészültségük és munkájuk alapján 2010 év végén kerültek a Magyar Távirati Iroda állományába” - írta a portál felvetéseire az MTI. Bérezésükről nem közöltek adatokat, mert „jelenleg az MTVA munkavállalói”, az MTVA későbbre ígért választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.