Mádl Ferenc síremléke: zárt körű avatás

Felavatták Mádl Ferenc síremlékét. Orbán Viktor az avatáson azt mondta, hogy az egykori államfő nem mártírhalált halt a szabadságért, hanem valóban az életét adta érte.

Mádl Ferenc az életét adta a szabadságért: élt érte, élt benne, élt vele - mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton a néhai köztársasági elnök síremlékének felavatásán, a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az emlékművet megáldó Erdő Péter bíboros, prímás szerint Mádl Ferenc példája ma is sokakat kell hogy megszólítson.

A síremléket katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint avatták fel, és Mádl Dalma, a néhai államfő özvegye, valamint Áder János köztársasági elnök leplezte le.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében a nemzet egyik hősének nevezte az egykori államfőt, emlékeztetve rá, hogy Mádl Ferenc tavaly éppen a hősök napján, május 29-én hunyt el.

"Amikor hőseinkre emlékezünk, legtöbbször szobrok mellé, emlékművek tábláihoz vagy éppen börtönök falához állunk. Olyan helyekre, ahol szívbe markoló az áldozatnak még csak az emléke is. Mádl Ferenc elnök úr azonban nem mártírhalált halt a szabadságért, hanem valóban az életét adta érte: élt érte, élt benne, élt vele" - mondta Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, megküzdeni a szabadságért, felelősséggel dolgozni benne és Magyarország első közjogi méltóságaként élni vele éppoly tiszteletre méltó, mint barikádokon, lovasroham élén vagy szónoki emelvényen meghalni érte.

A hősiesség bár nehéz, de egyszerű esetei - így például a régi idők forradalmárai, katonák, zseniális alkotók vagy bőkezűen adakozó mágnások - mellett van a hősiességnek egy másik formája is, "amikor a küldetését teljesítő csendben, hírverés és csatazaj nélkül, a mindennapok pontos és fegyelmezett jelenlétével vállalja azt, amit elé hoz a sors". Vannak, akik forradalmat hoznak, ők napok alatt éveket, évtizedeket lendítenek az idő kerekén, és vannak, akiknek élete maga a biztos folytonosság - példázta a miniszterelnök, megállapítva: Mádl Ferenc "közéleti hőse volt a hazának".

Mádl Ferenc csendben vállalta az esélytelen jelölt szerepét, sőt a személyes bukást, hogy ezzel győzelemre vigye az egységet; öt évvel később pedig biztos esélyesként ugyan, de személyes vágyakozás és ambíció nélkül államfője lett az országnak - idézte fel az egykori köztársasági elnök megválasztását a kormányfő, majd elmondta, az ő példája világította meg számára a magyar politikának azt a "vastörvényét", amely szerint "a nemzet érdeke azt kívánja, hogy miniszterelnök csak az lehessen, aki akarja, de elnök sohasem válhat abból, aki akarja azt".

Orbán Viktor szavai szerint Mádl Ferenc "...mérlegelés, latolgatás és habozás nélkül vette vállára a terhet, hogy idős, törékeny és halk szavú úrként védje a magyar alkotmányosságot, őrizze a nemzet egységét. A kétezer éves keresztény kultúra és az ezeréves magyar államiság szellemében gondoskodott arról, hogy a vélemények ne valamelyik politikai oldal mellett sorakozzanak föl, hanem mindig a bennünk lakozó jó mögött."

Szellemi függetlenség, határozott és következetes cselekvés, az igazságba vetett meggyőződés, bátorság, derű, a keresztény örömhírt valló ember magabiztos nyugalma - a miniszterelnök szerint így emlékezünk a néhai államfőre.

A Mádl Ferenc síremlékét megáldó Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében azt kérte, "adja Isten, hogy (a néhai köztársasági elnök) példája ma is sokakat megszólítson, hogy ez a művészi síremlék felkiáltójel is legyen: nyitott szívvel és emelt fővel vállaljuk értékeinket, ne vesszünk el a hétköznapi hangzavarban, ne ragadjon el minket a forgószél, mint a száraz levelet, hanem álljunk szelíden, szilárdan, szótlanul is beszélve, mint ez az emlékmű az embernek és magyarnak oly kiváló Mádl Ferenc elnök úr sírja fölött".

Az egyházi vezető úgy emlékezett a volt köztársasági elnökre, mint akivel jó volt beszélni, hallgatni bölcs megjegyzéseit, átvenni bizakodását nehéz helyzetekben is, érezni azt a szimpátiát és segítőkész jóakaratot, amely személyéből áradt. Öröm volt megtapasztalni derűs, nyitott, tágas hazaszeretetét. Felemelő volt látni hitének megvallását, mindenki iránti megbecsülését, önmagának, örökségének, meggyőződésének vállalását - sorolta, hangsúlyozva, hogy építő és bátorító volt az a mesteri tudás és az az őszinte tisztelet is, amellyel a jogot kezelte.

Az avatáson - amely nem volt sajtónyilvános, de a Magyar Televízió m1 csatornája közvetítette az eseményt - Áder János és Orbán Viktor mellett jelen volt például Sólyom László és Schmitt Pál, volt köztársasági elnökök, Kövér László házelnök és a kormány több tagja.

Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatásügyi miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt. Mádl Ferenc 2011. május 29-én hunyt el, június 7-én helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.