Ma főpolgármester-jelölt lesz Horváth Csaba

Bejött a szocialistáknak, hogy a fővárosban előbb kezdték el a kampányt: mindegyik választókörzetben túlteljesítették a szükséges cédulamennyiséget. Ma a budapesti pártszervezet küldöttértekezlete hivatalosan is főpolgármester-jelöltnek nevezi Horváth Csaba kormánybiztost.

Nem volt eredménytelen, hogy a fővárosi MSZP ideje korán elkezdte saját választási kampányát Budapesten. A Népszabadság információi szerint mindegyik választókerület egyéni jelöltje túlteljesítette a kopogtatócédulák gyűjtését, egyelőre a XIII. kerületi szervezet tűnik a szocialista rekordernek többezer cédulával. Pozitív eredmény még, hogy a vártnál több kopogtatócédulát hoztak be a támogatók "lábon", vagyis a bázist sikerült megmozgatni.

Az MSZP fővárosi küldöttértekezlete ma délután ülésezik, itt a forgatókönyv szerint véglegesítik Horváth Csaba főpolgármester-jelöltté választását; ezzel egyszersmind kapcsolódva ahhoz a korábbi hagyományhoz, hogy még az országgyűlési választások előtt megnevezik a szocialista főpolgármester-jelöltet. Horváth indítását előzőleg az országos elnökség is jóváhagyta, s a megkötött kompromisszumoknak köszönhetően egység alakult ki az országos és a fővárosi vezetés között is ezzel kapcsolatban. Előbbi tagjai ugyanis korábban azt szorgalmazták, hogy a jelöltet csak a parlamenti választások után nevezzék meg.

A megegyezés eredménye Horváth elindítása, de "széles együttműködésre" törekedve; ez utóbbi be is kerül majd az elfogadásra kerülő hivatalos állásfoglalásba. Horváth Csaba ezt követően a kampányban már az MSZP várospolitikai célkitűzéseivel fog részt venni, egyszersmind előkészítve az önkormányzati választásokon való sikeres szereplést. Úgy tudjuk, a fővárosi MSZP ezzel együtt azzal is számol, hogy a Fidesz - az ehhez szükséges kétharmad megszerzése esetén - úgy változtathatja vissza a választójogi rendszert, hogy a főpolgármestert és a polgármestereket a jövőben nem közvetlenül, hanem a testületek választják meg; ráadásul a Fidesz budapesti programja szerint megszüntetnék a kerületeket is.

Ha ezt még az őszi önkormányzati voksolás előtt meglépik, akkor - vélik forrásaink - egyszersmind elvágják a szocialisták olyan emblematikus erős embereinek esetleges sikerét, mint Botka László, Tóth József vagy épp Horváth Csaba. A budapesti MSZP-ben továbbra is azzal számolnak, hogy optimális esetben húsz választókörzetben nyernek mandátumot a parlamenti választáson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.