Ma ezért késnek a váci vonatok

Késnek a vonatok a szobi vonalon - közölte a Mávinform pénteken reggel.

A tájékoztatás szerint a váci állomáson éjjel teljes feszültségmentesítés volt. A kivitelező nem tudta a munkálatokat 5 óra 10 percre befejezni. A vonatok csak a biztonsági előírások betartásával, dízelmozdonyok segítségével tudnak közlekedni.

Nem sokkal később a vasúttársaság azt közölte,  hogy a Budapest-Vác-Szob vonalon 60-70 perces késésekkel kell számolni, nem sokkal 6 óra előtt ugyanis eltört a Budapestről-Szobra közlekedő vonat mozdonyának áramszedője, amikor elhagyta a váci állomást.

Megsérült a felsővezeték is, ezért Verőce felé csak az egyik vágányon, váltakozó irányban tudnak közlekedni a vonatok, dízelmozdony segítségével.

A MÁV szakemberei megkezdték a felsővezeték helyreállítását, amit a tervek szerint 10 óra körül fejeznek be. Ugyanakkor a menetrend szerinti közlekedés kora délutáni órákra állhat helyre a vonalon.

A közlés alapján tehát valószínűleg  egymás után két műszaki hiba sújtja a szinte mindennapos gondok miatt elátkozott vasútvonalat.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.