Cáfolják, hogy Telkibe kerülne át az állami vezetők ellátása

Határozottan tagadta a Népszabadságnak Borbíró Zoltán, a Honvédkórház felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, hogy Telkibe költöztetnék az állami vezetők VIP-ellátását. Mint mondta: még csak szóba sem került soha, az elgondolás ésszerűtlen, a VIP-ellátás számos feltételének nem felelne meg az egykori luxuskórház.

A Népszava szerdai száma írt arról, hogy a Honvédkórház kibérelné a telki magánklinika épületét, hogy a magánbetegeket, az állami vezetőket és a politikusokat luxuskörülmények között láthassa el. A Budai-hegység lábánál, zöldövezetben, luxuskörülmények között láthatják el a jövőben az állami vezetőket és a politikusokat – 138 minisztert, államtitkárt és miniszteri kabinetfőnököt –, valamint a fizető betegeket, amennyiben megvalósul a terv, miszerint a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központ kibérelheti a Telki Kórház napokban eladott épületét az új tulajdonostól – írja a lap.

A Népszava információi szerint a KLH-Masters Létesítményüzemeltető és Fenntartó Kft. vásárolta meg az ingatlant, méghozzá azzal a céllal, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) egészségügyi szolgáltatójának adja bérbe. Ez a cég egyébként is az évi 40 milliárd forintos árbevételt hozó HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (EI) Zrt. legnagyobb szállítója, azaz a honvédelmi tárca kiemelt partnere.

Forrásaik szerint e tervek olyannyira konkrétak, hogy a napokban már "terepszemlén" is megjelent a Honvédkórház fél vezetése, például Borbíró Zoltán, az intézmény felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Zsiros Lajos orvos ezredes, a Honvédkórház orvos-igazgatója – írta laptársunk.

Még csak Telki környékén se jártam soha – reagált minderre a HM államtitkára. Hozzátette: a KLH-Masters Létesítményüzemeltető és Fenntartó Kft. valóban szolgáltat a HM-nek, ám a cég és a tárca kapcsolata 2004-ben kezdődött, azaz még az előző kormány szerződtette, s miután a szolgáltatásuk ellen nem volt kifogás, a kormányváltás után sem mondták fel a szerződést. Borbíró Zoltán kérdésünkre: beszélt-e már az érintett cég vezetőjével, hogy mi célból vásárolták meg a Telki kórházat – a politikus azt felelte: miért tette volna? Mi köze ahhoz, hogy bármely beszállítójuk milyen beruházásra költi el a bevételét?

Már 311 embernek jár VIP-ellátás

A 444.hu ezzel kapcsolatban arról írt, hogy a különleges ellátás összesen 311 állami vezetőnek jár, nemcsak a kormánytagoknak, államtitkároknak, államfőnek, de még a kormánybiztosoknak, miniszteri biztosoknak, kormánymegbízottaknak és a miniszteri kabinetfőnököknek is, akikért szükség esetén akár autót is küldhetnek, illetve személyes kísérőt kapnak a szakorvosi vizsgálatokhoz. A VIP páciensekkel külön ápolószemélyzet foglalkozik, az állami vezetőknek fenntartott részre belépni csak engedéllyel lehet. (A Semmelweis Egyetem nem adta ki a szerződését a 444-nek, ezért pert indítanak.)

A Népszabadság úgy tudja: az állami vezetők jelenleg a Honvéd kórházba, illetve a Kútvölgyibe is mehetnek, ha orvosi ellátásra van szükségük. Az utóbbiban főként a járóbeteg ellátást veszik igénybe az érintettek. Közismert, hogy a Kútvölgyiben az állami vezetőknek az 1940-es évektől biztosítottak soron kívüli ellátást. Ebben a kórházban a magas rangú állami vezetőknek külön lakosztályt – egyágyas betegszobával, külön tárgyalóval és több telefonvonallal – adtak. Szükség esetén a beteg közelében a kormányőröket is el tudták helyezni. Az ellátásért pedig néhány tízmillió forintot fizet az állam. Már 1999-ben fölmerült, hogy a Kútvölgyi épülete már nem elég korszerű az állami vezetők ellátására, megtörtént a szerződésbontás is, ám végül azon a közbeszerzési eljáráson, amelyre öt intézményt hívtak meg, ismét a Kútvölgyi lett a pályázat győztese. A Honvéd kórház felújítása után azonban a személyi védelemben részesített személyeket már nem a Kútvölgyiben kezelték, hanem a Honvéd modern épületében. Több éven át, haláláig itt ápolták Horn Gyula egykori miniszterelnököt is. Bár az Orbán-kormány hivatalba lépése után azonnal törölte az állami vezetők különleges ellátásáról szóló jogszabályt, 2011-ben ismét visszavezette ezt a kiváltságot. 

A Telki Kórház bezár
A Telki Kórház bezár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.