Luxusautóval jár mostantól a nyíregyházi polgármester

Kovács Ferenc fideszes polgármesternek egy hathengeres, háromezer köbcentis, több mint háromszáz lóerős, hároméves Audit vett az önkormányzat. Az ellenzék szerint ez pofátlan kivagyiság. A városháza közölte: az előző szocialista polgármester új Audit vett, pedig akkor adósságban úszott a város.

– Pofátlan kivagyiság egy több mint háromszáz lóerős luxusautó beszerzése. A realitásérzék teljes elvesztését tükrözi, hogy egy szegény megye székhelyének polgármestere így urizál, amikor miniszterek, gazdagabb megyék, városok vezetőinek fenekét nem töri fel a Skoda ülése – így fogalmazott Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi képviselője Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester frissen beszerzett szolgálati autója kapcsán.

Mint elmondta: a fideszes polgármesternek a város kasszájából 9,5 millió forintért megvásárolt, hathengeres, összkerék-meghajtású, 3 ezer köbcentis Audi A6-os luxusautót három éve helyezték üzembe, és eddig 73 ezer kilométert futott.

Lövei Csaba szerint célszerűtlen és szakszerűtlen közel 10 millióért egy használt, nagy szervizigényű, sokat fogyasztó jármű beszerzése, amikor ennyiért vadonatúj, reprezentatív, garanciális és takarékosabb jármű is beszerezhető. Az ellenzéki képviselő szerint ráadásul a közbeszerzés körülményei is felvetik a visszaélés gyanúját, bár ez már lassan szokásos Nyíregyházán, mint a más ügyekben folyó nyomozások mutatják.

Az autóvásárlásról megkérdeztük a nyíregyházi városházát, amelynek szóvivője, Rendes Sándor azt válaszolta: a korábbi szocialista polgármester új Audit vásárolt, amikor a város úszott az adósságban, és évről évre milliárdos hitelfelvétellel tudta csak finanszírozni működését. Ebben a helyzetben az egyik alpolgármesternek is új szolgálati autót vásároltak, méghozzá egy sport felszereltségű Opelt. Hozzátette: most nem ez a helyzet, a város gazdálkodása stabil és kiszámítható.

Rendes Sándor közölte: a mostani autóvásárlásnak az volt az indoka, hogy korábban is egy használt autót vett a hivatal, amely mostanra hétéves lett, így üzemeltetése már nem volt gazdaságos. Ezt az autót értékesítik, így az eladásból befolyó összeg csökkenti az autóvásárlásra fordított költséget. Hozzáfűzte: most sem új autót vásárolt a hivatal, az Audi típusú személygépkocsi is használt, a jó állapotban lévő hároméves jármű vételára bruttó 9,4 millió forint volt. A város közgyűlés által elfogadott költségvetése tartalmazta ezt a tételt. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.