Lőszer még van, kitelepítés már nincs

Menjen át!, menjen át!, ismételgeti válaszul minden kérdésre a Bosnyák térnél, a nagy bombalelet előtt a járőrautóban üldögélő két rendőr. A tűzszerészek a környéket védő ideiglenes földsánc mögött már több száz kiló robbanóanyagot szedtek össze a telekről

Aki nem hallott arról, hogy mi történt az elmúlt napokban a Bosnnyák téren, az ma már nem is vesz észre semmit. A forgalom zavartalan, nincs dugó, a piacon zajlik az élet. Normalizálódott a helyzet.

Persze csak látszólag, hiszen a figyelmesebb szemlélő azért láthatja, hogy valami nem stimmel. Nem is a Bosnyák téren, hanem a Csömöri úton, ott is a 19-es szám alatt. Tábla mutatja, hogy ez a Zuglói Sport- és Szabiadidő Központ, ami egyben a Napsugár Gyermektábor. Napsugarat még csak-csak talál az ember kedden délelőtt, de gyereket egy szálat se. Van viszont a területen bomba, gránát gyalogsági lőszer és egyéb világháborús emlék, amely nyugtalaníthatja a környék lakóit. És a tűzszerészeket, akiknek hatástalanítaniuk kell a robbanó szerkezeteket.

Az első lőszereket szombaton 10 óra körül találták a Bosnyák tér melletti sportpálya szomszédságában, egy üres területen, ahol régészeti feltárást folytattak. A területet a rendőrség lezárta és a környék házaiból kiköltöztették a lakókat, akik csak öt óra körül mehettek haza. A forgalmat is leállították.

Közben a tűzszerészek összesen 300-350 kiló robbanószerkezetet és lőszert szállítottak el. Mivel a földben még több veszélyes holmit is találtak, vasárnap folytatták a munkát. Reggel 200 méteres körzetben újra lezárták a környéket. A tűzszerészek 40 különböző tüzérségi lövedéket és mintegy 10 kilogramm gyalogsági lőszert találtak így a nap végéig újabb 50-60 kilogrammnyi veszélyes anyagot szállítottak el, majd feloldották a zárást és a lakók négy óra tájban ismét hazatérhettek.

Az önkormányzat ugyan biztosított melegedő helyiséget a kitelepítetteknek, de azt senki nem vette igénybe. Hétfőn már nem is kellett senkit kitelepíteni, de a rendőrség és a tűzszerészet egyeztetett a teendőkről. A területet tovább őrizték, a katonák pedig kutakodtak, a lakókat meg védte a sánc.

Bár a Bosnyák téri vásárcsarnok környékén olyan a forgalom, mint karácsony előtt lenni szokott. Csak a sportpálya bejáratánál ácsorog néhány munkaruhás fiatalember, a rendőrautóban pedig két járőr melegszik. Az abalakot letekerve éppen csak kiszólnak az arra járóknak, hogy "gyalogos forgalom a túloldalon", de másra nem hajlandóak válaszolni. Minden kérdésre csak ennyit mond az anyósülésen ülő: menjen át! Menjen át!

Az ember engedelmeskedik és átmegy a Csömköri út túlsó oldalára, ahonnan figyeli a négy-öt méter magas földsáncokat, az egymás mellett álló markológépeket és a tűzszerészet feliratú spéci harcjűárművet. Kicsit odébb a Patak utca felé másik sánc, két ksatonai sátor, háborús filmekből ismert szögesdrót spirálokkal körülzárt, kihalt terület. Az utca magára hagyott rendőrautóval lezárva. Egyébként semmi. A szemben lévő épület járdáját sepregető öreg gondnok is át-átpillant a túloldalra és felhívja a figyelmet a leglényegesebb dologra: szép időnk van.

Tűzszerészek a Bosnyák téren, december 6-án
Tűzszerészek a Bosnyák téren, december 6-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.