LMP az Audi-bizniszről: Nem erről volt szó!

Az LMP szerint az Orbán-kormány jóval több közpénzt ad az Audinak, mint ígérte. Az Audi gyár bővítésének kiemelt beruházássá nyilvánítása a korrupció veszélyét is növeli a párt szerint.

Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője által jegyzett közlemény szerint az Audi gyár húszmilliárd forint állami támogatást kap, amely egy új munkahelyre vetítve 11,1 millió forint. Ennek kapcsán az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár kedden még azt mondta: munkahelyenként 5 millió forintban korlátozzák a multik közpénzből történő támogatását.

Az LMP szerint a gyár megépítésével európai jelentőségű természeti értékek semmisülnek meg. A párt javaslatait követve a húszmilliárdos állami támogatásból - kis- és középvállalatok támogatásával, zöld munkahely-teremtési programokkal - olyan állások jöhetnének létre, amelyek nem csökkentik az ország "természeti tőkéjét" - írta Szabó Rebeka, hozzátéve, hogy "a kormány ezt láthatóan nem érti".

A képviselő emlékeztetett, hogy az LMP már több alkalommal kezdeményezte az előző parlamenti ciklusban elfogadott kiemelt beruházási törvény visszavonását, mert az a párt szerint utat nyithat a sukorói kaszinó-ügyhöz hasonló, korrupciógyanús esetekhez. A kiemelt beruházási státusz ugyanis leegyszerűsíti a hatósági engedélyezést és csökken a civil kontroll.

Szabó Rebeka szerint a Fidesz a kiemelt beruházással növeli a korrupció veszélyét. "A kormány az átláthatóság kapcsán mellébeszél; a gyakorlatban ugyanis semmit sem tesz a politika és a gazdaság közérdeket sértő összefonódása ellen" - fogalmazott.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január végén jelentette be, hogy az Európai Unió "zöld utat" adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához. Ezzel elhárult az akadály az Audi óriásberuházása elől. A miniszter felidézte: az Audi közel 1 milliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ahol 2013 második felétől, a gyár teljes kapacitású működésétől kezdve napi 500 autót gyártanak majd.

Nagy Anna kormányszóvivő pénteken közölte, hogy a kormány siófoki ülésén kiemeltté nyilvánította a győri Audi-beruházást. A kiemeltté nyilvánítás elsősorban azt jelenti, hogy gyorsított ügyintézéssel, soron kívül lehet beszerezni az engedélyeket. Az a cél, hogy az emberek minél hamarabb munkába állhassanak - fűzte hozzá. A kormányszóvivő elmondta, a beruházás közvetve 15 ezer, közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.