LMP: Tízezrek maradhatnak éhen a nyáron

Nem tudják teljesíteni az önkormányzatok az új étkeztetési szabályokat az LMP szerint.

Több tízezer gyermek maradhat éhen a nyáron az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemrégiben hozott rendelete miatt - mondta Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselője szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. Az említett rendelet értelmében ahhoz, hogy az önkormányzatok hozzáférjenek az étkeztetésre szánt állami támogatásokhoz, két új feltételt kell teljesíteniük. Az első, hogy az élelmiszerek legalább harminc százalékának helyben termelt alapanyagból kell készülniük, a másik pedig, hogy helyben kell főzniük az iskoláknak, óvodáknak. Ezeket a feltételeket - az LMP-hez érkezett visszajelzések szerint - nem tudják teljesíteni a települések - fűzte hozzá.

Az LMP véleménye szerint ez elfogadhatatlan, ezért a minisztériumnak át kellene vizsgálnia a szabályozást.
"Úgy gondoljuk, hogy egy kormány kiemelt feladata kell legyen, hogy a gyermekek hozzáférjenek a meleg ételhez" - hangsúlyozta.

Szabó Tímea szerint önmagában üdvözlendő az a cél, hogy helyben termelt alapanyagokból készüljön az élelmiszer, de számos kistelepülés nem tudja tejesíteni ezeket a feltételeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.