LMP: Orbánék csak blöffölnek

Schiffer András szerint a kisebb parlament ígérete önmagában blöff, az LMP listavezetője ezért azt várja Fidesztől: mondja meg, hogyan változtatna a választási rendszeren és a pártfinanszírozás szabályain. Frissítve.

Szemfényvesztés, hogy az Országgyűlés létszámának 200 főre csökkentése érdemi megtakarítással járna, mivel jelenleg is a költségvetés kevesebb mint egytized százalékát fordítják a parlament működésére, azaz "a politikaundorból nem lesz pénz" - mondta keddi tájékoztatóján Schiffer András, az LMP listavezetője. Ezért a Fidesznek arra kell válaszolnia, tette hozzá, hogy ha kétharmados többséget szerez, mit kíván tenni, hogy a más-más egyéni választókerületben és megyében élők szavazatainak súlya közötti egyenlőtlenség megszűnjön, illetve miként módosítaná a párt- és kampányfinanszírozás szabályait?

Az LMP listavezetője hozzátette, "gondok vannak a választási rendszerrel", és annak módosítása csakugyan eredményezhet kisebb parlamentet. A legfontosabb azonban nem az Országgyűlés létszáma - folytatta -, hanem hogy az emberek nagyobb választási szabadságot kapjanak. Mint mondta, az LMP ezért a zárt pártlisták megnyitását szorgalmazza, így a választók a listás voksolás alkalmával is kifejezhetnék szimpátiáikat, beleszólhatnának, hogy a pártelitek kiket delegálnak az Országgyűlésbe.

Tenni kell azért is, hogy a pártrendszer "kevésbé legyen befagyott", hogy az új politikai erők könnyebben megjelenhessenek - jelentette ki Schiffer András, példaként említve, hogy az ajánlószelvény-gyűjtés mai szabályai egyértelműen a nagy pártoknak kedveznek.

Az LMP listavezetője emlékeztetett arra, hogy pártja a választás első fordulója előtt száz kérdést szögezett a Fidesz-székház kapujára, azt kérve, száz órán belül feleljenek rájuk, a válasz azonban azóta sem érkezett meg.

Kövér László hétfői nyilatkozatára utalva Schiffer András elmondta, a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály (amelyeket a Fidesz választmányi elnöke okvetlenül módosítandónak nevezett) szerinte is változtatást igényel. Hangsúlyozta azonban, hogy "nem mindegy, hogyan nyúlnak hozzá ezekhez a törvényekhez", mert - folytatta - jelenleg nem sokat tudni arról, hogy a Fidesz milyen döntéseket hozna a kétharmados többséget igénylő ügykörökben.

Schiffer András közölte, ugyanilyen fontos, hogy az - Alkotmánybíróság döntése nyomán - Országgyűlésnek az év végéig új jogalkotási törvényt kell elfogadnia, különben "alkotmányos káosz" lesz az országban. Mint mondta, ez egyike azoknak a jogszabályoknak, amelyeket nem lehet "erőből átnyomni", széles körű társadalmi egyeztetésre van szükség az elfogadása előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.