LMP: Önkénnyel nem lehet véghez vinni a megújulást

Az LMP az akarnokság politikai kultúrája helyett Szent István ünnepén a valódi nemzeti együttműködés politikai kultúráját kéri számon az ország újjászervezését hirdető kormányon - közölte az ellenzéki párt az augusztus 20-i ünnepnapon közleményében.

Az LMP növekvő elképedéssel nézi a kétharmados parlamenti többségre szert tett jobboldal politikai elitjének Magyarország újjászervezése címén véghezvitt "pusztítását" a demokrácia intézményrendszerében, a politikai kultúrában és a társadalom bizalmi viszonyaiban.

Az LMP szerint vitathatatlanul szükség van Magyarország, a magyar állam újjászervezésére, a magyarországi politikai közösség és a magyar nemzet lelki, szellemi, morális megújulására, de ennek előhívására és véghezvitelére az önkény, az akarnokság politikai kultúrája alkalmatlan.

A párt emlékeztetett arra, hogy 1991-ben az Országgyűlés augusztus 20-át, államalapító Szent István ünnepét avatta a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé, így ez a nap egyszerre emlékeztet az államiság megalapozására és a magyar demokratikus állam újjászületésére.

Mint írták, I. István és kortársai méltó választ adtak koruk kihívásaira. Az első ezredforduló magyarsága sikeresen alkalmazkodva az akkori nyugati világ, a keresztény Európa életformájához, eszméihez, normáihoz, hatalomszervezési technikáihoz, az európai keresztény államok közösségébe illeszkedő, erős, tekintélyes, független államot hozott létre.

Az LMP szerint azonban a második ezredforduló magyarsága nem volt erre képes, mert "nem tudott élni a lehetőséggel, hogy a diktatúrának véget vető demokratikus fordulatot közössége szellemi, lelki, morális megújulásával kapcsolja össze, és a XXI. századi európai demokráciák közösségébe való beilleszkedés lehetőségét állama, országa és nemzete megerősítésére használja fel".

Sokjelzős Magyarország

Az ellenzéki párt úgy látja: "kirívóan boldogtalan, elöregedő, testileg, lelkileg, szellemileg beteg, végzetesen megosztott, fogyó népesség lakja" a mai Magyarországot, amely "szétesett, normavesztett, alapvető funkcióinak - a közösségi önreprodukció segítésének - ellátására képtelen, gyenge állam".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.