'Ne játsszon bújócskát a kormány!'

Ne bújjon a bankok mögé a kormány, inkább vonja vissza a végtörlesztésről szóló törvényt - erre szólítja fel a kabinetet az LMP. Az ellenzéki párt szerint a kormány csak maszatol, de nem nyújt valódi megoldást a hitelesek gondjaira.

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy "ne bújjon a bankok mögé" és vonja vissza a végtörlesztésről szóló törvényt - közölte a távirati irodával kedden Scheiring Gábor. Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője Rogán Antal (Fidesz) azon bejelentésére reagált, amely szerint a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke ezért - mint keddi sajtótájékoztatóján elmondta - arra kéri a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét, vizsgálja ki, hogy a versenytörvényt megsértve összejátszottak-e a bankok a hitelkamatok megemelésekor. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét pedig arra, állapítsa meg, hogy a bankok a pénzintézeti és a fogyasztóvédelmi törvények betartásával jártak-e el a forinthitelek kamatainak megdrágításakor.

Az LMP-s politikus azt mondta, Rogán Antal bejelentése csak arra jó, hogy a kormány és a Fidesz "elkenje" saját felelősségét, és a bankok mögé bújjon. A képviselő véleménye szerint a végtörlesztés ugyanis nem hogy nem jelent megoldást a devizahitelesek problémáira, hanem éppen hogy fokozza azokat. Hangsúlyozta, hogy a megoldás csak a legtehetősebbeknek ad segítséget. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bejelentés óta folyamatosan gyengül a forint árfolyama, így azok a hitelesek, akik nem tudnak élni a végtörlesztés lehetőségével, a megnövekedett részletek miatt a törvény vesztesei lehetnek. Scheiring Gábor szerint hosszú távon pedig a bankrendszer csődjének kockázata is tovább nő.

Saját javaslataikat ismertetve elmondta, hogy az LMP a kamatplafon és a védett számla bevezetésével segítene az adósoknak illetve megadóztatná a spekulációs tőkét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.