LMP: Kit érdekel a takarítónő fizetése?

Az LMP feleslegesnek és szemfényvesztőnek tartja a Miniszterelnökséget vezető államtitkár javaslatát arra vonatkozóan, hogy az állami intézmények hozzák nyilvánosságra dolgozóik fizetését. Az ellenzéki párt szerint attól, hogy a "takarítónők fizetését" nyilvánosságra hozzák, az állam és a kormány átláthatatlan ügyeit még nem ismerhetik meg az állampolgárok.

Az LMP véleménye szerint azzal önmagában nincs gond, ha valamennyi állami intézmény dolgozóinak fizetését nyilvánosságra hozzák, de a párt Lázár János javaslatát feleslegesnek és szemfényvesztőnek tartja - mondta az MTI-nek Szilágyi Péter csütörtökön.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a közszolgálati törvény eleve tartalmazza, hogy a különböző beosztásokban dolgozóknak mekkora a bérük. Az átláthatóság elérését egyébként nem így kell kezdeni, mert attól, hogy a "takarítónők fizetését" nyilvánosságra hozzák, az állam és a kormány átláthatatlan ügyeit nem ismerhetik meg az állampolgárok - tette hozzá. Példaként említette, hogy a kormányüléseken elhangzottakat titkosítják, miként azt sem hozzák nyilvánosságra, hogy a "különböző törvények milyen lobbierők tevékenységének a nyomán jönnek létre".

Szilágyi Péter azt is hangsúlyozta, hogy az ügynökkérdés rendezése is az átláthatóságot szolgálná, de az LMP erre vonatkozó javaslatát a kormánypártok lesöpörték.

Arra a kérdésre egyelőre nem tudott választ adni, hogy a frakcióalkalmazottak bérét nyilvánosságra hozzák-e. Szavai szerint ez a kérdés biztosan szóba fog kerülni a képviselőcsoport ülésén.

Lázár János államtitkár csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte nemcsak az általa vezetett Miniszterelnökségnek, hanem más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét. Jelezte, hogy az állami intézmények vezetői mellett a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit is arra biztatja, hogy tárják a nyilvánosság elé a frakciójuknál foglalkoztatottak - például a szakértők - bérét, a tanácsadó cégekkel kötött megbízásokat, továbbá javasolja a pártoknál közpénzből dolgozók jövedelmét is közzétenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.