LMP: helyi gazdaságfejlesztést a "Kósa-stadion" helyett!

Az LMP a helyi gazdaság fejlesztésére költené azt a 14 milliárd forintot, amit a kormányrendelettel kiemelt beruházássá nyilvánított debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadionra szánnak – mondta Schiffer András pénteken Budapesten.

Az LMP országgyűlési képviselője, aki a létesítményt a sajtótájékoztatón folyamatosan "Kósa-stadionnak" nevezte, leszögezte, hogy a beruházások kiemeltté nyilvánítása gyengíti a közösségi ellenőrzés és az állampolgári részvétel lehetőségét, miközben fokozza a kormányra nehezedő korrupciós nyomást. A képviselő egyúttal megismételte korábban többször is hangoztatott álláspontjukat, miszerint hatályon kívül kellene helyezni a kiemelt beruházásokról szóló törvényt.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy amikor a kabinet "főkegyúri jogként" kiemeltté nyilvánít egyes projekteket, akkor tisztességtelen versenyelőnyt biztosít az abban érdekeltek számára.

A debreceni stadionberuházás kapcsán a politikus megjegyezte, az nem csak a szabályozási kedvezményeket kap, ugyanis az idei büdzséből közel négy, a jövő éviből pedig közel tízmilliárd forintot fordítanak az építkezésre.

Szavai szerint az eset nem csupán sportkérdés, mert az látszik, hogy "az orbáni társadalmi modell" keretein belül pár éven belül százezreknek akarják felkínálni a lehetőséget, hogy "vagy az éhhalál, vagy közmunkában lehet robotolni különböző piramisépítkezéseken".

Schiffer András azt mondta, pártjuk egy helyi gazdaságfejlesztési alapra fordítaná azt az összesen 14 milliárd forintot, amelyet a költségvetésből idén és jövőre a stadionra szánnak. Kijelentette, hogy ez az alap támogathatná az öko- és falusi turizmust, amivel tartós, válságálló munkahelyeket lehet teremteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.