LMP: hatékony intézkedés kell a gyermekprostitúció felszámolására

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy tegyen hatékony intézkedéseket a gyermekprostitúció felszámolására, szerezzen végre érvényt a gyermekprostitúció szervezőit és kihasználóit üldöző összes büntetőtörvényi rendelkezésnek - írta szombati közleményében Szél Bernadett, a párt szóvivője.

A parlamenti párt azt kéri a kabinettől, hogy működjön szorosan együtt az eltűnt gyermekek felkutatásában az Interpollal, az eltűnt gyermekek adatait és arcképét pedig jelentesse meg az ismert internetes portálokon.

A közleményben a szóvivő azt írja: tegye érdekeltté a kormány a gyermekotthonok fenntartóit a gyermekek megóvásában, eltűnésük azonnali jelentésében, és a gyermekotthonokban élő lányok körében folytasson hathatós megelőző programokat. A kormány törekedjen arra, hogy a gyermekek minél nagyobb számban kerüljenek a tömegotthonokból nevelőszülőkhöz.

Az LMP szerint figyelembe kell venni azt is, hogy az állami gondozásba vétel megelőzhető lenne – többek között – az örökbefogadás megkönnyítésével, vagy a védőnői hálózat megerősítésével. Jelenleg is sok betöltetlen védőnői praxis van, és éppen a hátrányos helyzetű térségekben.

Bántalmazó apa esetén az anyaotthonok nyújthatnak védelmet az édesanyáknak és a gyermekeiknek, így ezen intézmények létesítése és fenntartása több szempontból is kiemelt jelentőségű - véli az LMP.

A közleményben a szóvivő úgy fogalmaz: szomorú képet mutatnak a statisztikai adatok, a rendőrség adatai szerint hazánkban évente öt-hatezer kiskorú tűnik el, hatvan-hetven százalékuk nevelőotthonokból kel útra; többségük lány.

További adatok azt mutatják, hogy az elszökött fiatalok gyakran a bűnözés világába kerülnek: rablásokból, kábítószer-kereskedelemből tartják fenn magukat, vagy prostitútor bandák hálójában vergődnek. A nemzetközi kutatások szerint a prostitúcióba való bekerülés átlagos életkora 14 év; a magyar kiskorú lányok is tömegesen válnak prostituálttá, akármennyire is próbálják hatóságaink nem észrevenni ezt. A gyermekotthonok lakói fokozottan ki vannak téve a prostituálódás és a drogfüggővé válás veszélyének. Egyes intézetek igazgatói szerint az ott lakó lányok legalább fele érintett.

Az LMP már több alkalommal szóvá tette a gyermekprostitúcióval kapcsolatos kormányzati szerepvállalás elégtelenségét. Július 30-án nyílt levélben fordultunk Pintér Sándorhoz, de a belügyminiszter azóta sem válaszolt kérdéseinkre.

"Az LMP tehát azt várja a kormánytól, hogy a gyermekprostitúció létezésének tagadása helyett végre érdemi cselekvésre szánja el magát, és kérlelhetetlenül számoljon le a gyermekeket kihasználó, megnyomorító prostitútorokkal" - áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.