LMP: gyerekneveléssel összeegyeztethető munkarendet a nőknek!

Az LMP azt kezdeményezi: a háromévesnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők kérhessék, hogy olyan munkarendben foglalkoztassák őket, amit össze lehet egyeztetni a gyermekeik bölcsődei ellátásával.

Szél Bernadett LMP-s képviselő - Ertsey Katalinnal közös - indítványát kedden sajtótájékoztatón ismertetve azt mondta, egy több műszakban dolgozó anya kereste fel őket panaszával, aki munkája mellett nem tudja megoldani gyermeke felügyeletét.

Az LMP megvizsgálta a munka törvénykönyvét, és az alapján a munkavállaló napi munkaideje beosztásakor csak annak fele időtartamára kérheti, hogy vegyék figyelembe az ő szempontjait – közölte a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ellenzéki tagja.

Szél Bernadett szerint az új munka törvénykönyve megnehezítette a dolgozó és eközben gyermeket nevelő nők dolgát. Már a védelmi idő alatt is közölhetik velük, hogy védettségük lejárta után nem lesz rájuk szükség, ráadásul már a gyerekek három éves kora előtt is "könnyebb kirúgni" a munkába visszatérő anyákat – mondta, felróva azt is, hogy eközben az atipikus foglalkoztatási formák közül csak a részmunkaidőt kell kötelezően biztosítani a munkavállalók kérésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.