LMP: az egyházaké lesz a romafelzárkóztatásra szánt pénz?

Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől vár válaszokat az LMP a roma szakkollégiumok támogatásával kapcsolatban - erről Szabó Tímea, a párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke tájékoztatott szombaton.

A politikus közleményében emlékeztetett: néhány héttel ezelőtt a Romaversitas Alapítvány igazgatója fordult nyílt levélben az illetékes miniszterhez a roma szakkollégiumok megkérdőjelezhető támogatásával kapcsolatban. Erre a levélre azóta sem érkezett válasz, ezért az LMP most ugyanazokkal a kérdésekkel fordul Balog Zoltánhoz, remélve, hogy ezúttal választ kap több fontos kérdésre - tette hozzá.

Mint írta, pártja megdöbbenve olvasta a Roma Szakkollégiumok támogatásáról szóló TÁMOP 4.1.1.D pályázat kiírását. Úgy látják, a tárca a kiírt pályázatokra szánt összeg döntő részét azoknak az egyházaknak szánja, amelyek roma szakkollégiumaikat ennek a tanévnek az elején indították be, sokszor a Romaversitas Alapítvány aktív segítségét kérve ahhoz, hogy legyen egyáltalán elegendő hallgatójuk. A kiírás szerint roma szakkollégium az, ahol megelégszenek azzal, hogy a felvételt nyerő hallgatók legalább hatvan százaléka roma származású - tették hozzá.

A politikus kérdésként vetette fel, hogyan fog a negyvenszázaléknyi nem roma hallgató esetében az az alapvető célkitűzés megvalósulni, hogy a roma szakkollégium hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató cigány értelmiségiek képzéséhez.

Szabó Tímea szerint nem érthető az sem, hogy a lakhatással kapcsolatos rezsiköltség a projekt keretében miért nem számolható el, miközben a projekt időszaka alatt a szakkollégiumi tagoktól a lakhatásért díj szedhető. Mint írta, aránytalanul sok pénz költhető olyan dokumentumokra, amelyek a tizenöt éve működő Romaversitas Alapítványnál ingyenesen hozzáférhetőek.

A politikus valószínűnek nevezte, hogy a pályázatban a közpénzeket nem hatékonyan fogják elkölteni. Figyelemre méltónak nevezte, hogy sem a kiválasztási kritériumok között, sem máshol nem szerepel az egy diákra jutó fajlagos költség összege. A pályázati kiírás alapján az LMP szerint 1,15 milliárd forintos keretösszeggel, kilenc nyertes pályázóval és a program végére elérendő 25-25 fős hallgatói létszámmal kalkulálva a programban részt vevő fiatalokra fejenként egy kisebb vidéki ház árát, 5,1 millió forintot fordítanának, amely költséghatékonysági kérdéseket vet fel.

Trükközést sejtenek

"Felmerül a gyanú, hogy 225 (vagy esetleg csak 135) roma hallgatóra hivatkozva Magyarországon még soha nem látott összeget fognak elkölteni roma felzárkóztatás vagy esélyteremtés címén" - fogalmazott. Hozzátette: pártja reméli, hogy az Állami Számvevőszék legközelebbi, romákra költött pénzekről szóló jelentése ezt az összeget a maga helyén és módján fogja kezelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.