LMP: az áldozatokat kell segíteni a bűnözők nyilatkozataiért kapott pénzből

Az LMP szerint a jogerősen elítélt bűnözők sajtónyilatkozataiért kapott pénzből a sértetteket kellene segíteni. Azzal ugyanis, hogy a büntetésüket töltők történeteik eladásáért nem kaphatnának pénzt, a párt szerint csak egyes sajtóorgánumok járnának jól.

Az LMP ahhoz a kormány-előterjesztéshez nyújtott be módosító indítványt, amelyben a kabinet kezdeményezte, hogy januártól a jogerősen elítélt bűnözők ne kérhessenek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az általuk írt könyvekért, filmes jogokért. A kormány javaslata az ezzel ellentétes megállapodásokat semmisnek nyilvánítaná úgy, hogy a bennük meghatározott összeg az államot illetné meg.

Az LMP szerint az ilyen bevételeket a sértettek követeléseinek kielégítésére, vagy ennek hiányában az egyéb bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére kell fordítani. Ez utóbbi esetben a keresmény negyede továbbra is az elítéltnél maradna, hogy megmaradjon az egyéni érdekeltség - írja közleményében Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus közleményében elfogadhatatlannak nevezi, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat nem a bűncselekmények áldozatait, hanem elsősorban a médiát segíti. Azzal, hogy a büntetésüket töltők történeteik eladásáért nem kaphatnak pénzt, csak egyes sajtóorgánumok járnak jól, hiszen ingyen juthatnak hozzá a közlési joghoz - teszi hozzá.

A közlemény szerint az LMP szintén törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy a közvetítői eljárás mindenki számára elérhető legyen. Az LMP szerint a mediáció széleskörű igénybevétele jelentősen csökkenti az áldozatokat érő lelki traumát, ezért ennek igénybevételét mindenképpen ösztönözni akarják. A közvetítői eljárással csökkenthetők az állam költségei is, ezért az LMP javasolja, hogy – az eljárásban kötött eltérő megállapodás hiányában – minden egyéb, a közvetítői eljárás során a sértettnél felmerülő indokolt költséget előlegezzen meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.