LMP: a törvényhozás "kívülről" manipulálható

Schiffer András szerint többek közt azért aggályos az új házszabályjavaslat, mert a gazdasági érdekcsoportok továbbra is manipulálhatják a törvényhozás menetét. Az ellenzéki párt ebben a formában nem támogatja a javaslatot.

Az LMP szerint bár az eljárásrendben vannak előrelépések az új házszabályjavaslatban, a tervezet több szempontból aggályos. Schiffer András, az LMP társelnöke, a párt frakcióvezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a parlament nyilvánosságával, illetve egyes eljárásrendi rendelkezésekkel kapcsolatban vannak aggályaik, mivel - szerinte - a gazdasági érdekcsoportok továbbra is "manipulálhatják" a törvényhozás menetét.

Az ellenzéki politikus szerint több olyan része van a javaslatnak, amellyel befolyásolhatják a törvényhozást: az ülés kezdete előtt egy órával továbbra is be lehetne nyújtani napirendi módosító javaslatot, a sürgős kivételes eljárás helyett kivételes eljárást vezetnének be, amellyel el lehet térni a normál törvényalkotási folyamattól. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető azt mondta, ezt már egyszerű többséggel is el lehetne fogadtatni, így félévente négy alkalommal is "zárójelbe" kerülhet a törvényalkotási eljárás.

Schiffer András kiemelte még, bár szigorodnának a zárószavazás előtti módosító indítványok beadási szabályai, de egyes esetekben továbbra is lehetőség lenne arra, hogy 72 órával az üléskezdés előtt be lehessen nyújtani ilyen módosító javaslatokat. Hangsúlyozta, hogy ez a nyilvánosságot és a szakmai kontrollt is kizárja, és az elmúlt években ez - szerinte - a lobbicsoportok "kedvenc csatornája" volt.

Az ellenzéki képviselő fontosnak nevezte a nyilvánossággal kapcsolatos szabályokat, azok erősítését szorgalmazta. Jelezte: az LMP kezdeményezni fogja, hogy a sarkalatos törvények, kódexek, költségvetési és adótörvények esetében maradjon meg a részletes vita. Az emberek akkor tudják ellenőrizni a parlament működését, ha a televíziós és rádiós közvetítési időben tartják meg a fontosabb vitákat - tette hozzá.

Schiffer András kérdésre válaszolva azt mondta, amíg 72 órával az üléskezdés előtt be lehet adni zárószavazás előtti módosító javaslatot, illetve lehetőséget biztosítanak a kivételes eljárásrendre és nincs garancia a képviselői véleményszabadság biztosítására, addig az LMP nem fogja támogatni ezt a javaslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.