LMP: a közterület legyen mindenkié

Az LMP értelmetlennek, indokolatlannak és alkotmányba ütközőnek tartja a területfejlesztési törvénynek azt a módosítását, amely korlátozza a közterületek használatát és ezáltal lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy kitiltsa azokról a hajléktalanokat

Vágó Gábor, LMP-s képviselő közölte, hogy a hajléktalankérdés nem büntetőjogi probléma, ezért nem is szabad kriminalizálni azt. Úgy látja, hogy a törvényjavaslattal csak azt érik el, hogy a hajléktalanok a külterületekre szorulnak és eltűnnek a szociális ellátórendszer szeme elől.

Közölte, hogy benyújtottak egy olyan módosító javaslatot, amely azt mondaná ki, hogy a közterület mindenkié.
Szavai szerint a törvényjavaslatnak akkor lehetne értelme, ha egyúttal megszüntetnék a hajléktalanságot. Megemlítette saját korábbi javaslataikat is, amelyek a szociális bérlakás-rendszer növelésére, a lakáscélú támogatások körének kiterjesztésére vonatkoztak.

Hangsúlyozta, hogy szükség van a társadalom szemléletformálására, ezért egy határozati javaslatot is készítenek az ügyben. Alkotmányba akarják foglalni azt is, hogy a lakhatáshoz való jog legyen alapvető emberi jog.
A hajléktalanokat segítő Város Mindenkié csoport nevében megszólaló Bene Géza hangsúlyozta, hogy nem a Ház munkáját akarták megzavarni, hanem csak a problémákra akarták felhívni a figyelmet, amikor a nap során az egyik parlamenti páholyban felemeltek egy "Lakhatást, ne zaklatást" feliratú transzparenst.

Azt mondta, hogy a hajléktalanság felszámolását nem tömegszállásokkal lehet megoldani, hanem a szociális bérlakás-program kiterjesztésével. Közölte, hogy ezt nem ingyen kérik, mert a hajléktalanoknak körülbelül 40-50 százaléka dolgozik, további 10-15 százaléka pedig nyugdíjat vagy valamilyen ellátást kap.

Számításaik szerint az állam és az önkormányzatok a hajléktalanokra fejenként havi ötvenezer forintot költenek. Mint mondta, ha ennek csak a felét adnák oda lakhatási támogatásra és a többit a szociális háló kiépítésére fordítanák, akkor sokan választanák ezt a lehetőséget az utcán való alvás helyett.

Elmondta azt is, hogy felméréseik szerint rengeteg üres bérlakás van a főváros belső kerületeiben, amelyet a hajléktalanok rendelkezéseire lehetne bocsátani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.