LMP: A kormány megszorítási világcsúcsot dönt

Az LMP szerint a kormány előtt már csak egyetlen cél maradt: világcsúcsot dönteni a megszorítócsomagok egymás utáni bejelentésével – reagált a nemzetgazdasági miniszter által szerdán ismertetett költségvetési kiigazításra Jávor Benedek. A frakcióvezető azt mondta, hogy a tranzakciós illetéket és a közműadót a bankok és az érintett cégek át fogják hárítani az emberekre.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány hét újabb lépésről döntött, amelyek összesen 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelentenek a jövő évi költségvetésben. A kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem csökkenti a felére a bankadót 2013-ban, ebből 72 milliárd forint többletbevételt várnak. 

A tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, és az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják. Ennek hatása összesen 130 milliárd forint, 90 milliárdot a pénzintézeti szektor, 40 milliárdot a kincstár fizet meg. A föld alatti vezetékekre közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek, ebből 30 milliárdos bevételt vár a kabinet – mondta Matolcsy György. A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár. A jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni; a béren kívüli juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő.

Jávor Benedek szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján bírálta az intézkedéseket. A frakcióvezető, aki a költségvetési kiigazítást megszorítócsomagnak nevezte, úgy fogalmazott: a dolognak újabb pikantériát ad, hogy az alacsony jövedelműeket különösen sújtó intézkedéseket a szegénység elleni küzdelem világnapján jelentették be. A politikus kiemelte, hogy a két héttel korábbi, közel 400 milliárd forintos csomagról az elemzők is bebizonyították, az nem valós számokon alapul, ezért nem lesz képes elérni a várt eredményt. "Tehát csak idő kérdése volt, hogy mikor áll elő a kormány egy újabb megszorítócsomaggal" – mondta.

Szavai szerint a két csomag közel 800 milliárd forintos "megszorítást" jelent, ezért alkalmasnak tűnhet a háromszázalékos hiánycél tartására, habár az új intézkedések is rengeteg bizonytalan és megalapozatlan elemet tartalmaznak. A csomag cáfolja a kormánynak azt az "egyre nevetségesebb érvelését", hogy nem hajtanak végre adóemeléseket – jelentette ki. A tranzakciós adót a bankok át fogják terhelni az ügyfeleikre, a közműcégek adója pedig éles ellentétben áll a kormány rezsibefagyasztási terveivel – ismertette további meglátásait. Ezek az intézkedések ráadásul azt is megakadályozzák, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára tudjon állni – tette hozzá.

Jávor Benedek kérdésre válaszolva azt mondta, egyetért azzal, hogy a túlzottdeficit-eljárás miatt van szükség a bejelentett intézkedésekre. Hangsúlyozta, hogy ez az eljárás viszont már 2010-ben is zajlott Magyarország ellen, és a kormány akkor mégis az egykulcsos adó bevezetéséről határozott, amivel "amellett döntöttek, hogy ilyen megszorítócsomagokat fognak 2014-ig az ország nyakába varrni".

A frakcióvezető kijelentette, hogy a túlzottdeficit-eljárásnak véget kell vetni, de – véleménye szerint – amíg a kormány ezt húsbavágó megszorításokkal akarja elérni, addig az LMP az alternatív költségvetésében leírt lépésekkel stabilizálná a büdzsét. Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, pártjuk három 16, 25 és 45 százalékos kulcsokból álló adórendszert vezetne be, miközben megtartaná az adójóváírást is. Hozzátette: megadóztatnák a spekulatív tőkemozgásokat, a társasági adó 10 százalékos kulcsának sávhatárát visszaállítanák ötvenmillió forintra. Ezek mellett a környezetszennyezés és a környezeti erőforrások használatára vetnének ki adókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.