PM: a Fidesz haláluk után is el akarja különíteni a gazdagokat a szegényektől

Székely László alapjogi biztoshoz fordulnak az Együtt-PM fővárosi közgyűlési politikusai a fővárosi hajléktalanrendelet miatt.

Kaltenbach Jenő a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, arra kérik az ombudsmant, hogy vizsgáltassa felül a rendeletet, mert az szerintük egy korábbi alkotmánybírósági határozattal és több nemzetközi egyezménnyel is szembe megy.

A képviselő beszélt a csepeli "szegénytemetőről is", mint mondta, a Fidesz már nemcsak életükben, hanem haláluk után is el akarja különíteni a gazdagokat a szegényektől, ezt az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja.

Sajtóhírek szerint a csepeli temető tartalékterületén alakítaná ki a temetői törvény idei módosításával előírt szociális parcellát a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.

Hanzély Ákos a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának tagcseréjéről azt mondta, 2010-ben azért hozták létre a központot, hogy a politikusok kezéből "kivegyék" a közösségi közlekedést és a szakmára bízzák az irányítást. A bizottságba viszont a szerdai közgyűlésen két olyan tagot választhatnak, akik közel állnak a Fideszhez és a főpolgármesterhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.