A Bibó Társaság egyik alapítója a kiemelkedő politikai gondolkodó, társadalomtudós óbudai síremlékénél úgy fogalmazott: Bibó István azon kevesek közé tartozik, „akiről a kifogástalan demokrata, a megalkuvást nem ismerő humanista, az egyszerre tudós ember és a gyakorlati politikus, a vészben is bátran helyt álló, életét kockáztató hazafi portréja is megrajzolható lenne, vagy sokkal inkább meg kellett volna rajzolni”. Hozzátette: nem hagyott ránk egyetlen mondatot sem, amelyet morális kritika érhetne, nem tett semmi olyat, amit kifogásolni lehetne.

Kaltenbach Jenő szerint Bibó István mindig felemelte a szavát az erőszak, az igazságtalanság ellen, a gyengék és a kiszolgáltatottak védelméért, akkor is, amikor „a politikai osztály többsége éppen azzal volt elfoglalva, hogy a bűnt elfogadhatónak, sőt politikai szükségszerűségnek tüntesse fel és ezáltal igazolja”.

Az LMP-s politikus felidézte: Bibó István fellépett a zsidóság megbélyegzése ellen ugyanúgy, mint ahogy 10 évvel később a németek elüldözése ellen is. Mint mondta, „ma biztosan szót emelne a cigánygyűlölet minden megnyilvánulása ellen”. Hozzátette: talán éppen ez az, ami miatt a mai napig nem foglalhatja el méltó helyét a magyar történelmi emlékezetben.

A fővárosi frakcióvezető szavai szerint „a rá való emlékezés mindig szembesít bennünket saját gyarlóságainkkal, de példája iránytű is a helyes út megtalálásához”.

Kaltenbach Jenő kijelentette: legfőbb ideje, hogy a meggyőződéses demokraták megkezdjék az elmúlt évtizedekben felmerült adósság törlesztését. Kifejtette: „meg kell tennünk szimbolikus gesztusokkal, amilyen egy köztér vagy intézmény róla való elnevezése, de ennél is fontosabb, hogy az általa vallott elvek hű követése és népszerűsítése”.

Jelezte: az LMP magát Bibó István örökösének tartja, életútját, magatartását példának, széles körű megismertetését feladatának tartja.

Bibó Istvánt (1911-1979) a XX. század egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodójaként tartják számon. Az 1956-os forradalom alatt, november elején államminiszterként tagja volt Nagy Imre kormányának. Politikai tevékenységéért 1957-ben letartóztatták és életfogytiglani börtönre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult.

Bibó jogbölcselettel, nemzetközi joggal foglalkozott, de érdeklődött a közigazgatás, az államelmélet, a politikatörténet  iránt is. A legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ide sorolható A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmánya, A magyar demokrácia válsága és a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című műve.