LMP: Pusztulnak a műemlékek, gazdagodnak a jóbarátok

- A hatalomhoz közel álló gazdasági érdekcsoportok olcsón felvásárolnak lerobbant, de patinás épületeket, azokat gyorsan, nemegyszer uniós forrásokat bevonva felújítják, majd nagy haszonnal működtetik vagy értékesítik - így látja az állami segítséggel történő meggazdagodás modelljét az LMP.
Az LMP valódi, szakmai alapon és önálló intézményrendszeren nyugvó, kiszámítható működésű kulturális örökségvédelmi rendszer megteremtését tartja szükségesnek - mondta Komlósi Csaba, a párt kulturális szakszóvivője szombati sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.

Véleménye szerint az utóbbi években "eléggé jelentős pusztulás történt a műemléki állományban": épületek kerültek ki ebből a körből vagy semmisültek meg, és ezt a területet ma az "ideológiai mázzal leöntött nagyzási hóbort" és a gazdasági haszonszerzés jellemzi. 

Utóbbi példájaként említette, hogy "a hatalomhoz közel álló gazdasági érdekcsoportok" olcsón felvásárolnak lerobbant, de patinás épületeket, azokat gyorsan, nemegyszer uniós forrásokat bevonva felújítják, majd nagy haszonnal működtetik vagy értékesítik; szavai szerint ebben a körben szaúdi és török üzletemberek is megjelentek.

Az intézményrendszer felszámolása mellett Komlósi Csaba súlyos problémaként említette a forráshiányt, megemlítve, problémás megoldásnak tartják, hogy a kormány helyett a cégek dönthetik el, hová kerüljön a "műemlékvédelmi tao-ból". Már korábban is látszott - tette hozzá -, hogy a társasági adó ilyen felajánlása jelentős visszaélésekre ad alkalmat.

Szavai szerint a területen a politika és a gazdaság sajátos összefonódása jelenik meg; "a gazdálkodók tudják, hogy kinek kell adni ahhoz, hogy a megrendeléseik megmaradjanak, esetleg új megrendeléseket kapjanak". Kifogásolva azt is, hogy az elosztásnál nem érvényesülnek a szakmai szempontok, abszurdnak nevezve, "ahogy a nemzeti értékek között szelektálnak".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.