Az LMP szerint nem működik az „anyatejes” törvény

Hazánkban a babák alig több mint harmada részesül kizárólagos anyatejes táplálásban élete első fél évében. Az LMP évek óta kiáll amellett, hogy minél több csecsemő juthasson élete első hat hónapjában kizárólagos anyatejes tápláláshoz.
 A Lehet Más a Politika (LMP) azt kéri a kormánytól az anyatejes táplálás világnapján, hogy a fejlődési rendellenességgel született csecsemők anyatejhez jutását segítse elő azzal, hogy megalkotja azt a hiányzó kormányrendeletet, amelynek keretében a szoptatást segítő eszközök bérléséhez a családok állami támogatást kapnának -olvasható Szél Bernadett, az LMP társelnöke közleményében.
 
Mint írja, ma van az anyatejes táplálás világnapja. Hazánkban az évi mintegy 8 ezer koraszülött vagy fejlődési rendellenességgel világra jött baba nagy része nem jut hozzá az anyatejhez.  Az LMP azt várja, hogy a kormány lépjen annak érdekében, hogy új bababarát egészségügyi intézmények jöjjenek létre az országban. 

A közlemény szerint az LMP évek óta ostromolja a kormányt azért, hogy könnyítsenek a koraszülötteket, illetve fejlődési rendellenességgel született csecsemőt nevelő családok terhein azzal, hogy a szoptatást elősegítő eszközök bérléséhez támogatást kapnak.
 
Sajnos a kormánynak még mindig nem sikerült megoldania ezt: a törvény nagy nehezen megszületett, de működni nem tud, mert a szükséges kormányrendeletet a mai napig nem alkották meg hozzá. Mindeközben megállt a bababarát minősítésű kórházak számának növekedése, tavalyig mindössze 17 kórház tudott megfelelni a feltételeknek. 

Bár a szakma egybehangzó véleménye szerint a babák egészségét a szoptatás szolgálja a leginkább, hazánkban a babák alig több mint harmada részesül kizárólagos anyatejes táplálásban élete első fél évében. Az LMP évek óta kiáll amellett, hogy minél több csecsemő juthasson élete első hat hónapjában kizárólagos anyatejes tápláláshoz.
 
Az LMP határozott lépéseket vár a kormánytól. Azt várjuk, hogy szülessen meg a segédeszköz-kölcsönzés méltányossági támogatásához szükséges kormányrendelet és rendeljék mellé a szükséges – akár uniós – forrásokat, továbbá biztosítsák a feltételeket ahhoz, hogy minél több kórház kaphassa meg a bababarát minősítést és nyújthasson szakszerű támogatást az anyáknak a szoptatáshoz - zárul a közlemény. 
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.