LMP: nem a házasságon múlik a gyerekvállalás

Akciótervek helyett akciót várunk a családbarát kormánytól – közölte Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

A kormány ismét hangzatos akciótervet jelentett be, amelynek fókuszában ezúttal a családtámogatások állnak. A leírt intézkedések ugyanakkor nem elegendőek, vagy nem hatékonyak - olvasható Szél Bernadett közleményében. Ha a családokról és a nőkről van szó, az LMP ennél markánsabb kiállást vár a kormánypártoktól, legyen szó akár a lakhatásról vagy a foglalkoztatásról. Utóbbihoz kapcsolódóan, a rugalmas munkavégzés támogatása érdekében az LMP törvényjavaslatot nyújt be.

Az akcióterv szerint a kormány a házasoknak adókedvezményeket adna, miközben nem a házasságon múlik a gyermekvállalás, hanem például azon, hogy van-e munkája a szülőknek.

A családi adókedvezménnyel kapcsolatban sem lesz semmi változás jövőre, továbbra se növelik a kétgyerekesek kedvezményeit, holott Magyarországon a második gyermek megszületéséért küzdünk. Ha a lakhatási feltételek javítása a szándék, a kormánynak be kell látnia: a szocpol önmagában nem elég, jelentős önerő nélkül ugyanis nem lehet lakáshoz jutni. A fiatalok lakáshoz jutásához közösségi bérlakás-programra lenne szükség, de ezen a téren a kormány hangyányit sem haladt előre. A beígért részmunkaidős adókedvezmény nem ad könnyebbséget a magyar nők többsége számára, hiszen csak kevesen tudnak részmunkából megélni, így szükség van a rugalmas munkavégzés ösztönzésére és az önállóan vállalkozni kívánó nők támogatására - áll a közleményben.

Az LMP szerint a kormánynak első lépésben a közszférában és a versenyszférában is minden foglalkoztatót arra kellene kötelezni, hogy tegyék lehetővé az itt dolgozók számára a rugalmas munkaidőt. Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a szülésből visszatérő nők számára kötelező legyen biztosítani a rugalmas munkavégzést, amennyiben ezt igénylik. A párt azt várja a kormánytól, hogy sokkal markánsabban és eredményesebben álljon ki a magyar nők és családok érdekeiért, ezért első lépésben szavazza meg a most benyújtott javaslatunkat - írja Szél Bernadett.


Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.