LMP: Ne csak szavakban álljon ki a kormány a vasút mellett!

Az LMP egyetért a kormánnyal abban, hogy a vasúthálózat fejlesztése és a MÁV rendbetétele kulcskérdés az ország versenyképessége szempontjából. A párt közleményében ugyanakkor azt javasolja a fejlesztési miniszternek, hogy ha valóban tenni akar a magyar vasútért, akkor haladéktalanul kezdje meg a MÁV-Cargo korrupciógyanús eladásának kivizsgálását.

Az LMP emlékeztet: Seszták Miklós a pénteki vasutasnapon úgy fogalmazott, hogy a kormány kulcsszerepet szán a vasútnak. A zöldpárt azt reméli, hogy a fejlesztési miniszter szavait tettek is követik majd.

- Az LMP éppen ezért tartja stratégiailag elhibázott lépésnek a Máv-Cargo 2008-es privatizációját: a párt álláspontja szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű vállalatok estében a rövidtávú gazdasági racionalitás nem lehet elsődleges szempont, így a magánosítás alapértelmezés szerint nem támogatható - fogalmaznak közleményükben, hozzátéve, az ügyben még Ausztriában is nyomozás folyik.

Az LMP szerint érthetetlen, hogy az elszámoltatást zászlójára tűző kormány nem tett semmit az ügy kivizsgálása érdekében.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.