LMP: éhbérért dolgoznak tömegek

Az LMP szerint a foglalkoztatáspolitikában teljes irányváltásra van szükség, a dolgozói szegénység felszámolására és valódi munkahelyeket teremtő programra, amelyre meglenne a forrás a költségvetésben.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke közleménye szerint "Orbán Viktor nem képes arra, hogy a dolgozói szegénységből kiutat adjon az országnak, és a teljes foglalkoztatás szlogene egyet jelent tömegek éhbéren való foglalkoztatásával". Az ellenzéki párt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva azt írta, hogy áprilisban is alig jöttek létre piaci munkahelyek, az új állások háromnegyede volt köszönhető a közmunkának. A közmunkára berendezkedett magyarországi régiók eközben az Eurostat adatai szerint továbbra is az EU 20 legszegényebb régiói közé tartoznak, sőt az elmúlt évekhez képest még romlott is a négy legszegényebb magyarországi régió helyzete - tették hozzá. 

Az LMP szerint az adatok azt mutatják, hogy "hiába tette összeszerelő-üzemmé Orbán Viktor Magyarországot", hiába tartozunk az egyik legkevesebb bérért dolgozó nemzetek közé az Európai Unióban, hiába fosztották meg az új Munka törvénykönyvével a dolgozókat számos joguktól, a magyar embereknek kevés, rosszul fizető állás jut osztályrészül, miközben a kormány egyre nagyobb összegeket fordít közmunkára. 

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az áprilisi zárónapon 414,9 ezer álláskereső szerepelt, ami csökkenés az egy hónappal korábbi és kis mértékű emelkedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Idén március végén 462 ezren, 2014 áprilisában 413,7 ezren kerestek állást Magyarországon. Az idén áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.