LMP: Az állam napi kétmilliót vesz ki az autósok zsebéből

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. extraprofitja miatt naponta több mint kétmillió forint kár éri az autósokat - állítja a Lehet Más a Politika Budapest-szóvivője.

Alig egy hete indult el az államosított mobilfizetési rendszer, máris a legrosszabb várakozások igazolódtak: az indulás körüli káosz után mára az is kiderült, hogy az új szolgáltatás törvényszegő módon károsítja meg a budapesti autósokat - írja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Csárdi Antal, a Lehet Más a Politika (LMP) Budapest-szóvivője.

Közleménye szerint a mobilparkolási rendszer állami kézbe kerülése után a kormány rendelete értelmében a szolgáltatás díja az eddigi hetvenöt helyett ötven forint lenne. Ehhez képest egyes helyeken akár 115 forintot is levonnak a parkolási díj mellett.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tehát nem tartja be a törvényeket, és jelentős mértékű tisztességtelen extraprofitot zsebel be: az LMP számításai szerint ezért naponta több mint kétmillió forint kár éri az autósokat. Az állami cég és a szolgáltatók hasonlóan élnek vissza az erőfölényükkel, mint a bankok a devizahitelek esetében, a kormány pedig nemhogy nem tesz semmit, de maga állította elő ezt a helyzetet.

Az LMP tudni akarja, hogy a kormány hogyan fogja megakadályozni, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a vele szerződött szolgáltatók kedvük szerint sarcolják meg a fogyasztókat, valamint felszólítjuk az állami céget, hogy fizesse vissza az autósoknak az elmúlt napokban tisztességtelenül beszedett díjakat.

Az LMP szerint ugyanis felháborító, hogy a kormány megint csak egy újabb piacot akart megszerezni, de azzal egyáltalán nem foglalkozott, hogy az állampolgárok ne járjanak rosszabbul - zárul a közlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.