Liberálisok a hajón: Hol a mentőöv?

A korábbi MSZP-SZDSZ kormányok több tagja, illetve liberális közéleti gondolkodók vitáztak az A38 hajón arról, valóban bevégezték-e feladatukat a liberálisok, és ha nem, van-e létjogosultsága egy új liberális pártnak Magyarországon.

Nem vagyunk egyedül: Európa-szerte veszélyek fenyegetik a liberalizmust, a szabadságjogokat – erről a Republikon Intézet konferenciáján beszélt Borek Severa, a Friedrich Naumann Alapítvány regionális megbízottja. Az A38 állóhajón tartott fórumon Severa a liberalizmus visszatérésének esélyeiről, az alapvető szabadságjogokat (az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását, a személyek szabad mozgását) érő kihívásokról és az erre adott európai liberális válaszokról beszélt a válságtól sújtott Európában. Elsősorban az állami protekcionalizmust, az uniós szintű túlszabályozást, az intézmények átláthatatlanságát és a terrorizmust említette a fő veszélyforrások között. A liberális eszme létjogosultságát bizonyítja, tette hozzá, hogy az európai polgárok ma is inkább bíznak az uniós intézményekben és szakpolitikákban, mint a nemzetiekben; inkább attól félnek, hogy az EU túl nagy, túlságosan beavatkozó, ezért számonkérhető, átlátható uniót követelnek, ami az európai liberálisok egyik fő célkitűzése.

Régi-új ellenfél

Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke előadásában türelemre intett egy új liberális párt létrehozásával kapcsolatban, és inkább a demokratikus ellenzéki pártok összefogására helyezte a hangsúlyot. Azért sem tartja indokoltnak most egy új párt megalapítását, mert még csak a kormányzati ciklus félidejében vagyunk, egyébként is számtalan elsietett kezdeményezés vallott már kudarcot, és ezt a liberálisok nem engedhetik meg maguknak.

Márai–Nyirő-tengely

Szerinte a magyar liberalizmus hagyományai azt mutatják, akkor volt sikeres ez az irányzat, amikor követte a nyugati eszmei áramlatokat, széles társadalmi rétegekben tudott hatást kifejteni, és a patriotizmussal kéz a kézben tudott fellépni. Ez különösen igaz szerinte a mai magyar valóságra, amikor a jobboldal eljutott Márai Sándortól Wass Alberten keresztül Nyirő Józsefig. "Ez az út tragédia, a jobboldal mélyrepülését mutatja". A XIX. századi liberális hagyományok szerinte azért is érvényesek napjainkban, mert mindig is felvették a harcot a tekintélyuralommal, a mai politika márpedig ezekre a tekintélyuralmi hagyományokra, köztük a Horthy-korszakéra próbál építeni – ezzel szemben tehát van létjogosultsága egy liberális alternatívának.

Fatális hibák

Fodor Gábor a továbbiakban azt elemezte, miért múlt el a magyarországi liberalizmusnak a rendszerváltástól a kilencvenes évek közepéig tartó aranykora, miért tört meg a lendület, majd miért esett ki az SZDSZ a parlamentből 2010-ben. Szerinte ebben nem volt semmi sorsszerűség: politikai hibák sorozata vezetett idáig. Nem a szocialistákkal 1994-ben megkötött koalíciót tartja az "ősbűnnek", szerinte inkább az volt a fő probléma (a Tocsik-ügy mellett), hogy nem léptek ki 1996-ban, amikor már semmi sem indokolta, hogy a koalícióban maradjanak. Az SZDSZ a kétezres évek elejétől már politikai agóniában volt, bázisa beszűkült, ahogy a mondanivalója is, miközben az "erőszakos modernizátor" kép alakult ki róla a társadalomban. Az út tehát szerinte évek óta látható volt, a következtetése pedig az, hogy egyébként helyes és jó célokat sem lehet erőszakkal lenyomni a társadalom torkán".

Igény volna rá

Ami az új párt lehetőségeit illeti, Fodor szerint "nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni", nem szabad feléleszteni az SZDSZ-t, de tanulni kell a hibáiból és büszkének lenni az érdemeire. Szerinte egy liberális párt létrehozásának feltétele a piacgazdaság, az emberi jogok, a szoldaritás melletti egyértelmű kiállás, valamint a nyugati orientáció. Mindhárom területen komoly visszalépést okozott szerinte az Orbán-kormány, ami felerősíti egy liberális alternatíva felmutatásának szükségességét. A Fidesz sokat tett azért, hogy elveszítse a 2014-es választásokat, a siker kulcsa az ellenzék kezében van. A demokratikus ellenzéki pártok közül azonban egyik sem nyújt ilyen alternatívát – "márpedig igény volna rá", a választók 15 százaléka továbbra is liberálisnak vallja magát.

Nyakba varrt válság

A liberális, piacbarát gazdaságpolitikát tévesen hibáztatják a válság előidézéséért – erről Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Alapítvány vezetője beszélt a gazdasági kilábalás lehetőségeiről tartott előadásában. Torzításnak tartja, hogy a hitelválságért kizárólag a piaci szereplők volnának hibásak, és hogy emiatt el kellene szakadni a piacbarát gazdaságpolitikától. Az angolszász országokban ugyan valóban főleg bankok és ügyfélkörük generálták a hitelválságot, de az EU válsága sokkal inkább az államok adósságválságáról szól – főleg Görögországban, de részben Magyarországon is. Oszkó Péter valamennyi szereplőt: a fogyasztókat, a vállalkozásokat és az államokat is hibáztatja: azokat, akik meggondolatlnul vettek fel hiteleket, a gyors profitszerzésben érdekelt bankokat, de főleg azokat az államokat, amelyek még bátorították is a hitelezési gyakorlatot. Mindhárom szereplőnek változtatnia kell magatartásán, amit a lakosság, illetve a vállalkozások gyorsan meg is tettek: a válságra úgy reagáltak, hogy megfontoltabb, hosszabb távú döntéseket hoznak, kisebb kockázatokat vállalnak. Egyedül az állami oldalon nem látni ezt a változást, nevezetesen azt, hogy a politikai döntéshozók a népszerűségük helyett a tartós, fenntartható gazdasági pályát tartanák szem előtt. Jelenleg tehát az állam nem nyújt megoldást a válságra, sőt maga jelenti a problémát. Mindez hazánkra is igaz, a hibák beismerését ugyanis Magyarország elutasítja, ehelyett megváltóként próbál fellépni a válságkezelés során.

Nem Brüsszel a ludas

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Azt is tévesnek tartja Oszkó Péter, hogy az uniós válságkezelés megbukott volna, amiért "kizárólag" a pénzügyi szigort, a megszorításokat erőltette. Kétségtelen, tette hozzá, hogy a költségvetési kiigazítások, megszorítások voltak a látványosabbak. A lakosság többnyire csak azt látta, hogy Brüsszel megszorításokat akar, azt már nem vették észre, hogy az EU soha nem követelt különadókat, vagy bármi olyan kiigazítást, ami a gazdasági növekedés esélyeit rontaná. Az EU egyszerre támogatja tehát az egyensúlyt és a növekedést szolgáló tagállami döntéseket, ilyen például a nyugdíjkorhatár felemelése. A tagállamokon akadt meg a válságkezelés, mivel sokszor elszabotálták az uniós iránymutatásokat, és inkább saját – hazai – politikai szempontjaikat tartották szem előtt. Ezért az uniós szintű válságkezelési politika nem is bukhatott meg, mert nem is volt tisztességesen végrehajtva.

Szép kicsik, csúnya nagyok

Magyarországon pedig a liberális gazdaságpolitika azért nem tudott megbukni, mert az elmúlt 22 évből kevés olyan időszak volt, amikor igazi piacbarát gazdaságpolitikát láthattunk. Minden más időszakban igyekeztek felélni ezeknek az éveknek az eredményeit. Ami az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját illeti, ha az elmúlt két év alatt fele ilyen aktív lett volna a kormány a gazdaságpolitikában, akkor Oszkó szerint most sokkal jobban állnánk – "hát még, ha jó dolgokat is csináltak volna". Ehelyett összefüggéstelen, az alapvető kritériumokat sem ismerő döntések születnek, a vállalkozásokat sújtó, a fogyasztást drágító intézkedéseket hoznak, a munkahelyteremtés helyett inkább a munkahelyek megszűnését idézik elő. Abból pedig, hogy a válságban az állam egyre nagyobb szerepet vállal, logikusan következik, hogy egyre sikertelenebb lesz. Szerinte a magyar politikának is fel kellene adnia az állami mindenhatóság nimbuszát, de az "elmúltnyolcévezéssel" is fel kellene hagyni, mert ha felelőtlen adósságvállalásokról és rossz gazdaságpolitikai stratégiákról beszélünk, akkor inkább elmúlt 12 évről beszélhetünk. Ennek az eltelt bő évtizednek a "nagyon nem piacpárti" gazdaságpolitikáját kellene végre felismerni és megváltoztatni.

Bezzeg Demszky

A szabadság és a szolidaritás együttes képviselete adta a hazai liberálisok erejét Bozóki András korábbi kulturális miniszter szerint. Ebben a kétezres években következett be egy fordulat, amikor a szabadság mellé "felzárkózott" a versenyképesség fogalma. Innentől kezdve a liberális gazdaságpolitika egyre inkább a szabadelvűséget jelentette, az pedig már csak a versenyképességet – a szolidaritás elve egyre inkább háttérbe szorult. A liberális elit pedig fokozatosan elszakadt a társadalom mélyrétegeiben zajló folyamatoktól, egyre kevésbé vette észre, hogy "Magyarország lassan visszatér a hárommillió koldus országához". Mégsem tartja kudarcnak a rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedet Bozóki: a liberálisok büszkék lehetnek a jogállami hagyományaikra, de arra is, hogy miközben pártok jöttek-mentek, húsz évig mégiscsak meghatározó erő maradt az SZDSZ. Ráadásul két évtizeden keresztül adott főpolgármestert a fővárosnak, ami szintén példátlan a magyar történelemben. Sikeres akkor lehet a liberalizmus – folytatta Bozóki – ha nem a nagytőke, a bankok, a külföldiek, az elnyomók, a gazdagok pártját látják benne, hanem egy olyan eszmét, amivel a többség azonosulni tud, amelynek valamennyi réteghez van érvényes mondanivalója. A liberalizmus esélyeit növelheti, hogy "megint van egy autoriter jellegű rendszer", de ez kevés: a liberalizmus sikerének az is feltétele, hogy nem lehet elitista, alázatosnak és plebejusnak kell lenni.

A liberalizmus bukásakor - elnökök együtt: Kóka János és Fodor Gábor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.