Lezárják az utat a tél miatt

Március végéig Lókút és Hárs-kút önkormányzatainak döntése alapján napokon belül lezárják a két Veszprém megyei települést összekötő utat. A bakonyi falvak döntése több száz autós életét nehezíti meg.

- Kénytelenek vagyunk lezárni a négy kilométeres közös útszakaszt, mivel a téli viszonyok között az idén már nem tudjuk finanszírozni a keskeny és meredek út takarítását - mondta Surányi Mihály, Lókút polgármestere, akitől megtudtuk: pontos időpont még nincs, de valószínűleg a jövő hét elején kerül sor az út lezárására.

A négy méter széles aszfaltcsík a két önkormányzat tulajdonában van, 1993-ban azzal a céllal építették, hogy a két zsákfalu közötti összeköttetést megteremtsék, így eredetileg napi néhány autós forgalommal számoltak.

Az úton azonban mára nagy átmenő forgalom alakult ki, ugyanis Zirc felől Ajka irányába így el lehet kerülni Veszprémet, míg a megyeszékhelyről Zirc érintése nélkül lehet eljutni például Bakonybélbe. Mindez mintegy tíz kilométerrel rövidíti meg a Bakonyon átvezető utat, ami hosszabb távon jelentős üzemanyag-megtakarítást jelent az utat rendszeresen használóknak.

Surányi Mihály elmondta: az út fenntartása - éppen a korábban nem tervezett erős forgalom miatt - ma már elviselhetetlen terhet jelent a két falu önkormányzata számára, miközben az út korszerűsítésére, szélesítésére, valamint az előírt útpadka kialakítására eddig nem tudtak pályázati támogatást szerezni.

Szintén sokba kerülne az éles kanyarok átépítése, valamint a túl meredek út lankásabbá tétele.

Az elmúlt években Lókút és Hárskút több alkalommal is kezdeményezte az útszakasz állami tulajdonba adását, illetve az üzemeltetés átengedését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára - eredménytelenül. Vörös Gyula, a közútkezelő Veszprém megyei igazgatója szerint erre azért nincs lehetőség, mivel az országos közút-hálózatba csak meghatározott paraméterekkel rendelkező utak vehetők fel, márpedig a szóban forgó útszakasz számos jellemzője eltér az előírásoktól.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.