Lezáratlan ügyek

Magyar Nemzet: Nincs uniós engedély a pénzek átcsoportosítására. Népszava: Fóti korrupció. Kelet-Magyarország: VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat

Hibernált uniós programok ez a címe a Magyar Nemzetben az újság címe alatt indított cikknek. (Sólyom László köztársasági elnök tegnapi szavairól Magyarország becsülete a tét címmel a címlap alján egy hasábon számol be az újság, a BKV-s végkielégítésekről szóló írás, illetve a Kocsis összeférhetetlen a MÁV-nál című kiegészítő információ alatt.) „Csak ígéri a kormány, hogy a válságkezelés részeként átcsoportosítják a pénzeket. Tavaly december óta nem sikerült elérni az uniós pénzek válságkezelő átrendezésének brüsszeli engedélyezését. A gazdaságfejlesztési programok irányába történő módosítást Bajnai Gordon még gazdasági miniszterként a tavaly novemberi gazdasági csúcson ígérte meg, decemberben pedig kormánydöntés is született az ügyben.

Idestova nyolc hónapja annak, hogy a kormány döntést hozott az uniós források válságkezelő átcsoportosításáról, ehhez azonban a mai napig nem sikerült az unió jóváhagyását elérnie. A tavaly novemberi gazdasági csúcson már beharangozott gazdaságélénkítő program módosításával kapcsolatosan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség lapunkat úgy tájékoztatta, hogy »Brüsszellel intenzív, napi szintű egyeztetéseket folytatunk az átcsoportosított összegek felhasználhatóságáról«.

Mivel a tavaly december 17-i kormánydöntés az úgynevezett operatív programok közötti forrásátrendezést érinti, a végrehajtáshoz mindenképpen meg kell szerezni az EU-s engedélyt, mert e nélkül még a pályázati kiírások összeállítását sem lehet megkezdeni. Az eredeti tervek szerint elvileg 260 milliárd forintnyi forrást kellene átrendezni a gazdasági operatív programok (GOP) felé úgy, hogy más programoktól vonnának el."

Bujkál a fideszes polgármester? címmel többek között ez áll a Népszava harmadik oldalán: „A fóti korrupciógyanús ügyletről szóló hangfelvétel szereplőit még nem, a beszélgetést rögzítő CD-t megkapó önkormányzati képviselőket viszont már kihallgatták a rendőrségen. Egy útépítés harmincmilliósra becsült »pótmunkázási« ügyéről tárgyalnak a felvételen, ahol elhangzik Kövér László neve is, akinek a közbenjárására hivatkoztak. Fóton szerdán lemondatnák a képviselő-testületet.

Több, mint egy hónap elteltével sem hallgatta még meg a rendőrség azt a három személyt, akik egy hangfelvétel tanúsága szerint korrupciógyanús tárgyalást folytattak. Amint arról már többször beszámoltunk, egy útépítési pályázatról »egyeztetett« Fót közszolgáltató cégének vezetője, Simó Attila, Kalló Richárd, a cég fideszes felügyelőbizottsági (fb) elnöke és egy jogász, a tender nyertesének tűnő cég nevében. A körülbelül 150 milliós munkát 110 millióért vállaló céget képviselő ügyvéd arról értekezett, hogyan lehetne pótmunkákkal »feljebb tornázni« majd az összeget. A valós árnak is azért ígérhettek alá, hogy biztosan nyerők legyenek, az ezen felül a később szükségessé váló »pótmunkázásokra« felvett további pénzen pedig osztoznának. Simónak ezt mondja az egyik szereplő: »Ebben érdekeltté tudnánk téged tenni vagy én téged érdekeltté teszlek... A lényeg, hogy ezt le kéne pótmunkázni. Az ilyet el szokták költeni.« A felvétel szereplői utalást tettek arra, hogy más településeken is bevetettek már hasonló módszereket. Elhangzott: »A végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük.« »Honorálunk már mindenkit, a Hír Tévétől kezdve a Lánchíd Rádión át, mindenkit.« (A Hír Tv-n azóta is rendszeresen megjelenik műsorszámok támogatójaként az érintett cég neve.) A CD nyilvánosságra kerülése után Kalló Richárd, a fideszes fb-elnök lemondott posztjáról. (...) A júniusban történt események kapcsán a rendőrség tanúként hallgatta meg a CD-t megkapó képviselőket, illetve a Népszabadság újságíróját, aki cikkében jelezte, további hangfelvételekről is tudomása van."

Zarándokok indultak Kisvárdáról Hajdúdorogra - írja a Kelet-Magyarország. Mintegy négyszáz fiatal indult zarándokútra hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdáról a Hajdú-Bihar megyei Hajdúdorogra. A korábbi években Máriapócs, illetve az ott látható Mária kegykép volt a gyalogos zarándoklatok célja. A görög katolikus templom felújításának ideje alatt (szeptemberig) azonban Hajdúdorogon őrzik a könnyezéséről híres képet, így a zarándoklat úti célja is e szerint változott. A VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat résztvevői napi 22-30 kilométert tesznek meg, a tervek szerint pénteken érkeznek meg a hajdúsági városba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.