Levél Rogánnak

Aggályosnak tartják a Ferenciek terének átalakításáról szóló terveket a civilek. Érveiket a belvárosi polgármesternek, Rogán Antalnak írt levelükben foglalták össze.

Támogatandó a Belváros főutcájának kialakítása, egy élhető városközpontnak a megteremtése. Ugyanakkor aggályosak a Ferenciek terének átalakításáról szóló tervek, amelyek tegnap láttak napvilágot – állapítják meg a környezet- és városvédők a Rogán Antal belvárosi polgármesternek küldött levelükben. Az eddigi egyeztetéseken ugyanis mindig szempont volt a kerékpáros közlekedés javítása a Kossuth Lajos utca tengelyében (aminek alapfeltétele mindkét oldalon egy sáv elvétele az autóforgalomtól – a Ferenciek terén is), és kinyilvánított cél volt a villamos visszaépítésének előkészítése. Ezeket a szempontokat eddig a BKK is képviselni látszott.

Ezekből az elvekből azonban a bemutatott terven sajnos kevés látszik, ellenben továbbra is megmaradna a durva zaj- és levegőszennyezés, az autópálya-érzés, amely mind az ott lakókat, mind a turistákat, a vásárolni vagy étkezni vágyókat zavarja és elriasztja. Pedig most lehetne megtenni a történelmi lépést, a Belváros valódi forgalomcsillapítását, az Ország főutcájának méltó állapotba hozását, amelyet civil szervezeteink évek óta kérnek és javasolnak. Így, bár önmagában üdvözlendő, hogy a közúti aluljárót a Ferenciek terén megszüntetik, magát a teret rendezik, és az akadálymentes közlekedés lehetőségét megteremtik, valójában a terv ilyen módon történő megvalósítása érdemi előrelépést nem jelent. A Belváros főutcáját sikerül rendezni, ám – amennyiben a tervek nem változnak – az Ország főutcájának rendezése hosszú időre lekerülne a napirendről, mivel az ötéves változtatási tilalom érvényes erre a beruházásra is – olvasható a civilek levelében.

A környezet- és városvédő mozgalmak vezetői úgy vélik, hogy a hosszan tartó építkezés tökéletes megoldást kínálna arra, hogy a forgalomcsillapításhoz az autós forgalom hozzászokjon. Ezt a csak ritkán adódó, történelmi lehetőséget nem szabad elszalasztani, ezért a civil szervezetek arra kérik és egyben bátorítják a belvárosi önkormányzatot és a BKK-t, hogy az építkezés után ne állítsák vissza a kétszer kétsávos autóforgalmat, a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca teljes hosszában kerüljön középre mindkét buszsáv, és létesüljön mindkét oldalon kerékpársáv. A középső peron mindkét oldalon nemcsak és nem is elsősorban a busz forgalmi előnyben részesítéséhez szükséges, hanem a villamos majdani visszaállításához, ami már évek óta szerepel a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott tervekben. Ugyanakkor teljesen felesleges a jelenleg tervezett járdasziget a tér északi oldalán. Tehát mindössze a járdaszigetet kellene máshová tenni és a gyalogos-kerékpáros forgalomnak nagyobb teret biztosítani, a többi csak a sávok felfestésének kérdése. A valóban nagy költségű átalakítást, az aluljáró rendezését mindez nem érinti.

Mindezek az átalakítások a Ferenciek terén elengedhetetlenek ahhoz, hogy a későbbiekben megvalósuljon a Kossuth Lajos utca forgalomcsillapítása is. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítása aprópénz, akár a BKK Közút-karbantartási keretéből is finanszírozható, ahogyan az az Andrássy úton is történt. A szükséges forgalomtechnikai tervek is készülnek, így semmi akadálya a jól átgondolt forgalomcsillapítás bevezetésének – írja a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Szeretem Budapestet Mozgalom és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közös levelében.

Rogán Antal szerdán jelentette be, hogy novemberben megkezdődik a Belváros Új Főutcája projekt második üteme. A polgármester tájékoztatása szerint összesen több mint 68 ezer négyzetméternyi közterület újul meg a projekt két üteme által. A kezdeményezés célja egy sokkal élhetőbb, tisztább és vonzóbb belvárosi környezet kialakítása, a térség bekapcsolása a főváros turisztikai és rekreációs vérkeringésébe. A projekt összköltsége közel 4,3 milliárd Ft, mely 83,45 százalékban uniós forrásokból valósul meg előreláthatóan 2014 tavaszáig. A 2013-ban induló Nádor Programmal és egyéb fejlesztésekkel együtt 2014-ig több mint 130 ezer négyzetméter közterület újul meg. 

A novemberben induló fejlesztések két területet, a Március 15. tér déli részének, valamint a Ferenciek terének és környékének felszínrendezését foglalják magukban. A folyamatos felszíni gyalogoskapcsolat és a kerékpárosbarát közlekedés megvalósítása érdekében több gyalogos-átkelőhely is létesül a Ferenciek terén, ezáltal nem kell majd az aluljárókat és a lépcsőket igénybe venni, ha át szeretnénk jutni az út túloldalára. Lényeges, szintén a gyalogosoknak kedvező változás, hogy a metróaluljáró területe jelentősen megnő az átépítésre kerülő Y közúti aluljáró hozzákapcsolásával. Az autóforgalom megszűnik, míg a gyalogosok számára új közlekedési és vásárlási lehetőségek nyílnak meg. Kiépül a Március 15. téren az Erzsébet hídi fel- és lehajtó, mely lehetővé teszi Buda felé a közvetlen felhajtást az Erzsébet hídra. Így a környező utcák, elsősorban az Irányi utca, tehermentesülnek a forgalom alól. A Károlyi utca és az Irányi utca felőli behajtás lehetősége megszűnik, a közösségi közlekedés, kerékpárosok és a gyalogosok a felszínen keresztezhetik a Kossuth Lajos utcát. A vendéglátóegységek, üzletek és lakások kiszolgálása az Irányi és Curia utcák felől zsákszerű forgalmi rendben lesz megoldható. A felszíni fizetős parkolók felújítása mellett összesen 199 db parkolóhelyet alakítanak ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.