Levegőért kapkodtak a patikusok

Bár a kormány törvénnyel kényszeríti és hitellel segíti a gyógyszerészek patikaszerzését, a folyamat számukra sem lesz kockázatmentes. Be kell tenniük fedezetnek mindenüket: pénzt, házat, családi ezüstöt.

Ugyan még a szerdai kormányülésen változhatnak a feltételek, a pénzügyi partnerek már szombaton riogatták a maguk szempontjaival a patikavásárlásra kényszerülő gyógyszerészeket. A Magyar Gyógyszerész Napok című kamarai rendezvényen a Magyar Fejlesztési Bank és a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (KvfP Zrt) képviselője külön-külön ismertette az állami patikaalap-konstrukció lehetőségeit.

A pénzügyi szakemberek egyike sem hagyott kétséget afelől: nincs ingyenhitel, aki segítségükkel akar patikatulajdont, annak be kell tennie a „családi ezüstöt”,  és személyes vagyonával kell fedeznie a pénzügyi partner kockázatát. A közönség soraiban gyakran kapkodtak levegő után, hallva a hitelezők szempontjait.

Mint arról korábban beszámoltunk: a kormány úgynevezett patikaalap-konstrukció keretében hitellel is segítené a törvényben előírt tulajdonrész megszerzését a gyógyszerészeknek. A patikaliberalizáció felszámolásáról szóló törvényben 2017. január 1-ig minden patikában az ott dolgozó gyógyszerésznek kellene birtokolnia a vállalkozás 51 százalékát, méghozzá úgy, hogy az első 25 százalékos tulajdonrészt 2014 januárjáig meg kell szerezniük az érintetteknek.

A célra 10 milliárdot különítettek el, ennek egy részéhez az MFB által finanszírozott kedvezményes, maximum 3 százalékos hitel formájában, vagy az úgynevezett tőkealap-konstrukció keretében juthatnak hozzá. Az utóbbi nem hitelt nyújt, hanem az érintett patikusok megbízásából tulajdonrészt vásárol vagy tőkét emel az adott patikavállalkozásban. Ezt aztán a kedvezményezett gyógyszerésznek ötéves futamidőn belül opciós jogával élve meg kell vásárolnia. Ha időközben a kivásárlás bármi okból meghiúsul – az illető tönkremegy, nem jönnek be az üzleti számításai – a tőkealap értékesítheti másnak is, aki jogosult patikatulajdont szerezni. A tőkebefektetési alap már előre megmondja: milyen kondíciókkal száll be, és azt is, hogy ki lesz jogosult arra, hogy öt év után az eredeti tulajdonosként visszavásárolja az üzletrészt.

Noha a rendezvény elején előadást tartó Horváth Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, egyben az "egészségügyért felelős államtitkárság reformokért felelős miniszteri biztosa" magabiztosan azt mondta: a hitelprogramot alaposan előkészítették, s már csak a hitel forrásoldalának pontosítása zajlik annak érdekében, hogy a kamattámogatás a lehető legcsekélyebb mértékben terhelje meg az államot. Szavai ellenére azért a fórum alatt adódtak meglepetések.

Kiderült: a kedvezményes hitel és az önrész állami kiváltása nem jelenti azt, hogy ne kellene fedezetet adniuk a gyógyszerészeknek, amely – Urbán Zoltán, az MFB vezérigazgató-helyettesének szavai szerint – az ingatlanfedezettől a készpénzóvadékon át sok mindent tartalmazhat, de hogy kinek mekkora ingó és ingatlan fedezeti listára lesz szüksége a hitelhez jutás feltételeként, a hitelképesség vizsgálatakor dől el.

Mindez már azért is megrettentő, mert a patikusok egy részének ingatlanjain a nagykereskedők jelzálogbejegyzése van a beszállítói tartozások fedezeteként. A gyógyszertárak napi működését javarészt most is a nagykereskedők hitelezik. Ez utóbbi viszont az állami patikatulajdonosi program finanszírozására vállalkozó MFB és a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. képviselőit lepte meg. Ők úgy tudták: a patika jó üzlet, főként azért is, mert az elmúlt egy évben a különböző állami patikasegítő programokkal tíz százalékot javult a gyógyszertárak jövedelme. Így Urbán Zoltán egyenesen azt kérte hallgatóságától: miután ezt most hallják először, üljenek össze, hogy kitanulhassák, pontosan mi is ez, a szállítói probléma. Miként, milyen újabb hitelkonstrukcióval lehetne a nagykereskedői zálogjogoktól megszabadulni. Az MFB ugyanis nem szívesen lenne hitelezőként a második a fedezeti sorban.

A Magyar Gyógyszerész Kamara adatai szerint mintegy 839 patikában nincs többségi tulajdonrésze a gyógyszerésznek, ebből 487-ben pedig nem éri el a 25 százalékot sem. A törvényben előírt tulajdonrendezéssel érintett üzletek közül 390-400 tartozik valamilyen gyógyszergyártói vagy egyéb patikalánchoz. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.