Letöltendő börtön a tévészékház ostromáért

Egy visszaeső, hajléktalan férfit letöltendő, négy másik vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Magyar Televízió (MTV) székházának három és fél évvel ezelőtti ostroma ügyében csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a védelem viszont felmentésért, illetve enyhítésért fellebbez, így az első fokú ítélet nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Bíróságon folytatódik másodfokon.

Az öt vádlottat javarészt közérdekű üzem megzavarása, hivatalos személy elleni erőszak, illetve rongálás bűncselekményében mondta ki bűnösnek a bíróság, és büntetésként két év körüli szabadságvesztéseket szabott ki.

A Szabadság téren 2006. szeptember 18-án este azt követően szabadultak el az indulatok, hogy tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amely a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta. A felbőszült tömeg autókat borított és gyújtott fel, összecsapott a rendőrökkel, betört az MTV épületébe, és összességében sok tízmilliós kárt okozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.