Létezik a tökéletes civil szervezet

Érden létezik egy civil modell, melyben nem kell attól tartani, hogy bárki külföldi érdekeket képviseljen. Az Összefogás Egyesület elnöke, T. Mészáros András egy személyben polgármester, jelölt, fideszes politikus és civil szervezeti elnök. Az egyesület fő célja, hogy együttműködjön a várossal és a Fidesszel.
Orbán Viktor és kormánya eddig nem fejtette ki, milyen számukra egy ideális, nem idegen érdekeket szolgáló civil szervezet. Az Index talált egyet, amely méltó lehet a címre. Az érdi Összefogás Egyesület már évek óta működik, és nincs semmi köze a baloldali nagy összeboruláshoz.

Az Összefogás Egyesület maga az érdi városvezetés. A kuratóriumi elnöke T. Mészáros András, Érd polgármestere, a kuratórium tagjai pedig Segesdi János és Tóth Tamás alpolgármesterek, valamint Kéri Mihály közgyűlési képviselő. A fidesz színeiben politizáló tagok zökkenőmentesen képesek együttműködést megvalósítani a párttal és az önkormányzattal.

Nem meglepő a portál szerint, hogy szervezet kizárólag olyan programokon vesz részt, amelyeket az önkormányzat és a Fidesz támogat. A szimbiózis mentesíti a szervezetet a pénzügyi támogatások gondjától, a működés fenntartása egész kevés pénzből, néhány százezres vagy milliós tételből megoldható, és mindig kéznél van egy civil szervezet, ha éppen erre van szükség.

A civil „pártszervezet” papírjaiból kitűnik, hogy az Összefogás legfontosabb célkitűzése az Érdi Lap kéthetenkénti megjelenése volt. A „Polgári összefogás lapja” alcímmel megjelenő újság teret ad a fideszes politikusnak az ellenzék kritizálására, úgy, hogy ahhoz az önkormányzatnak formálisan köze nem volt, hiszen a lapot a civil szervezet és nem az önkormányzat finanszírozza.

A lap további előnyként említi, hogy kiadását házon belül meg lehetett oldani. Nem összeférhetetlen, hogy egy fideszes városi képviselő családi cége a kiadó. A cégben dolgozik a képviselő édesanyja és felesége, aki a Fideszt rendszeres fellépésekkel támogató Egerszegi Krisztina testvére.

Az Összefogás Egyesület az önkormányzati választások előtt is megajándékozta a várost. Egy színes, B5-ös méretű, 16 oldalas választási füzetet dobtak az érdi lakosok postaládáiba. A kiadvány szponzorait persze elfelejtették feltüntetni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.