Leszámol a bürokráciával a kormány: 50 ezren izgulhatnak

Lázár János húsz százalék bérmegtakarítást vár attól, hogy a kormány megszüntetni készül a háttérintézményeit, és azok feladatait a tárcákhoz rendelné – erről a kormányszóvivői tájékoztatón ő maga beszélt.
Az államigazgatás helyzetéről Lázár János azt mondta, bürokráciacsökkentés nélkül nincsen gazdasági növekedés. Ez természetesen a bürokraták csökkentését is jelenti. A kormány 73 háttérintézmény esetében tartja elképzelhetőnek az összevonást és a megszüntetést. Ebben a rendszerben 50 ezer ember dolgozik, és csak az egészségügyben hatezer embert érint.

Magáról a megszüntetés módjáról, idejéről nincs döntés. A kormány tegnap csak megtárgyalta a Miniszterelnökség által készített javaslatot. Az elképzelés az egészségügy területén olyan intézményeket érinthet, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézet, az orvosi és egyéb szakképzést nyilvántartó Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ.

Lapunk úgy tudja: az eredeti, a Miniszterelnökség által készített elképzelés szerint az egészségügy háttérintézményei az Emberi Erőforrás Minisztériumhoz tagozódtak volna be, ám a tárca vezetője a kormányülésen azt a feladatot kapta, hogy február közepéig készítse el tárcája saját javaslatát és nyújtsa be a kormánynak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.