Lesz vizsgálóbizottság a NAV-ügyben

Bizottság alakulhat a NAV-botrány kivizsgálására, mert az LMP-nek sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges 78 aláírást. Az MSZP a szélsőjobbal nem akart egy listán szerepelni, de egy ex-jobbikos már nem volt kizáró ok.

Nyilatkozatháborúk és kölcsönös egymásra mutogatások után keddre mégis összejött az a 78 aláírás, amelyre az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti, kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottság létrehozásának kezdeményezéséhez volt szükség. Az erről szóló határozati javaslatot Ángyán József független és Schiffer András LMP-s képviselő nyújtotta be.

Horváth András egykori adóhivatali dolgozó nagyjából egy hónapja állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), illetve jogelődjénél éveken át szemet hunytak a nagy cégek által elkövetett milliárdos áfa-csalások felett. Ezeknél szerinte érdemi vizsgálatokat nem folytattak – ha mégis, azokat leállították –, miközben a költségvetést ezermilliárdos kár érhette.

A NAV a vádakat visszautasította, és jelezte: rágalmazás és jogosulatlan adatkezelés miatt feljelenti egykori alkalmazottját. A vélelmezett csalások okán Horváth András ugyancsak az ügyészséghez fordult.

Az LMP az üggyel kapcsolatban parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, de ehhez a parlamenti képviselők legalább húsz százalékának támogatására van szükség. November végére azonban alig jutottak túl a negyvenen, mert az MSZP 48 képviselője elvi okokból nem kívánt a jobbikosokkal egy listán szerepelni, nélkülük viszont nem jöhetett össze a megfelelő számú aláírás.

Keddre kiderült: az LMP a DK és a PM tagjai, valamint a függetlenek között talált harminc támogatót, így a szocialisták is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Igaz, a listán van egy ex-jobbikos, akit korábban kizártak a pártjából, de efelett az MSZP már kész volt szemet hunyni,

„A politikai elitet súlyos visszaélésekkel vádoló, a demokratikus intézményekbe vetett hitet földig romboló ügy tisztázása alapvető fontosságú” – olvasható a határozati javaslat indokolásában. Ezért az előterjesztők szerint a vizsgálóbizottságnak át kell tekintenie egyebek mellett a NAV Kiemelt Adózók Igazgatósága által feltárt törvénysértéseket, a kiemelt adózóknál megállapított adóhiány mértékét, a velük szemben alkalmazott intézkedéseket, valamint azt, történt-e egyedi ügyben bármilyen kormányzati beavatkozás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.