Lesz-e parlamenti vitanap Paksról?

Az LMP arra kéri a kormányt, támogassa az ellenzéki párt által kezdeményezett parlamenti vitanap megtartását a paksi bővítésről.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke ezt azt követően közölte az MTI-vel, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter kedden visszautasította részvételét egy erről szóló nyilvános vitán. Németh Lászlóné ezt azzal indokolta, hogy a közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges fóruma szerinte az Országgyűlés, a képviselőknek pedig a tavaszi ülésszakon lehetőségük lesz a házszabály adta keretek között feltenni kérdéseiket.

A parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke válaszul közleményében azt írta: az LMP célja, hogy a paksi bővítésről előzetes társadalmi vita nélkül Moszkvában megkötött megállapodás tartalmát a közvélemény széles rétegei is megismerhessék. Szél Bernadett ezért hívta nyilvános vitára még múlt pénteken a fejlesztési minisztert, korábban pedig pártja parlamenti vitanapot kezdeményezett.

Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.